Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Kína -a 21. század leendőhiperhatalma ban nem sokkal élte túl az alapítóját, mert Ven-ti fiai között - még életében - hatalmi harc indult a trónutódlásért. A másodszülött Jang Kuang végül - apját és bátyját is megöletve - Jang-ti néven 604-ben lépett trónra, de csak 14 éven át uralkodott, mert állandó háborúskodásait és zsarnoki uralmát idővel már a környezete sem tudta elviselni, végül a saját testőrei ölték meg. Nevéhez fűződik a csaknem 1800 km hosszú - észak-déli irányú - mesterséges vízi út, a Nagy Csatorna megépíttetése, amely két-három millió alattvalójának kényszermunkájával épült. A központosított Kínai Birodalom felvirágoztatásában a 618-907 között uralkodó Tang-dinasztia érte el a legnagyobb sikereket, mely időszak - a történészek egybehangzó megállapítása szerint - egyben a kínai középkori kultúra „aranykora" volt. A védekező és támadó háborúk sorozata utáni békekötések nyomán a kereskedelem fejlesztésével a birodalom külkapcsolatai addig soha nem tapasztalt mértékben kiszélesedtek, és a környező országokban a kínai kultúra kisugárzása még erőteljesebbé vált. Ebben az időszakban éltek és alkottak azok a világhírű költők (például Li Taj-po, Tu Fu, Po Csii-ji), akiknek a verseit magyar fordításban is olvashatjuk. A Tang-dinasztia bukása után a Kínai Birodalom ismét kisebb államokra esett szét, újraegyesíteni csak a Mongol Birodalom vezérének, Kubilaj kánnak sikerült, ő 1289-ben alapította meg a Jüan-dinasztiát, s kínai császárként is trónra lépett. A mongol uralom azonban csak 88 évig tartott, 1367-ben a dél-kínai mongolellenes lázadók egyik parasztszármazású vezére, Csu Jüan-csang Hungvu uralkodói néven Nankingban megalapította a Ming-dinasztiát. Ez után néhány évtized alatt a mongolokat teljesen kiszorították a kínaiak által lakott területekről, sőt a 15. század első felében északi, nyugati és déli irányban ismét jelentősen kiterjesztették a Ming-birodalom határait. 1403-ban Csu Jüan- csang negyedik fia, Csu Ti a császári udvart Nankingból (Nan-csing = Déli főváros) Pekingbe költöztette, amely ekkor kapta a Pej-csing (Északi főváros) nevet. A 15. század eleji Kína tudományos és műszaki fölényéről tanúskodik a mohamedán vallású Cseng Ho admirális 1405 és 1433 között megtett hét tengeri expedíciós útja, amelyeken nemcsak az Indokínai-félsziget és a délkelet-ázsiai szigetvilág kikötőit járta be, de - az Indiai óceánon többször is átkelve - eljutott egészen Kelet-Afrika partjaiig, továbbá a Vörös-tengerig és a Perzsa-öböl bejáratáig, Hormuzig. Mindezt a portugál és a spanyol hajósok nagy felfedező útjai előtt 70-80 évvel. Ez azt mutatja, hogy Kína a középkor végéig a civilizációs fejlődés élvonalában haladt, s csupán az újkorban szorult - bezárkózó politikája és a „barbár" külvilággal szembeni civilizációs fölényének a 19. század közepéig tartó hamis tudata révén - az Európából kiinduló világfejlődés perifériájára. Ez utóbbi folyamat különösen az 1644-1911 között uralkodó Csing-dinasztia időszakában bontakozott ki, de a kínai emberek előtt csak a 19. század közepe táján vált nyilvánvalóvá. A Csing-dinasztia felemelkedésekor, a Ming-dinasztia utolsó évtizedében - a sorozatos parasztfelkelések okozta zűrzavart kihasználva -, a mandzsu nevet felvevő dzsürcsi törzsek északról betörtek Kínába, s elfoglalták Pekinget. A következő évtizedekben 2006. tavasz-nyár 21
