Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Kína -a 21. század leendőhiperhatalma nózis jellegű tanulmányomban.1 2001-ben egy francia politológus, Ignacio Ramonet is használta ezt a kifejezést, de nem Kínára, hanem a 21. század eleji Egyesült Államokra vonatkozóan, mint a történelemben először uralkodó egyetlen globális hegemón szuperhatalomra.2 Ezért később megjelent munkáimban szükségesnek láttam az általam először és kizárólag csak Kínára használt új terminológiai kifejezéshez az alábbi magyarázatot fűzni: „A »hiperhatalom« új kifejezéssel elsősorban a kínai nemzetgazdaság kiugróan nagy méreteire és abszolút teljesítményére kívánunk utalni. A »szuperhatalom« elmúlt évtizedekben kialakult és elfogadottá vált kifejezést Kína esetében nemcsak azért nem használjuk, mert ez a fogalom az adott állam gazdasági ereje és tudományos-technológiai potenciálja mellett mindenekelőtt katonai erejét és ütőképességét emeli ki, azaz eredendően katonapolitikai fogalom. Ebben az értelemben figyelembe vehető és méltányolható a kínai vezetőknek az a már régóta hangoztatott nézete, miszerint Kína a jövőben sem kíván szuperhatalommá válni, azaz olyan katonai túlsúlyra szert tenni, ami bármely más hatalomra nézve fenyegetést jelenthetne. Ezzel szemben a ma még részben vagy teljes egészében elkülönült országrészek (a szárazföldi Kína, Hongkong és Makaó, illetve Tajvan) fokozatos egyesítése és integrálódása, valamint az egyesült Kína fennmaradása és további konszolidálódása esetén, a 21. század közepére Kína olyan gazdasági hiperhatalommá válhat, amely meghatározó hatást gyakorolhat nem csupán a távol-keleti és a délkelet-ázsiai térség, hanem az egész világ gazdasági, tudományos-technológiai és civilizációs fejlődésére, és ezen keresztül a 21. század új világrendjének a kialakulására is."3 Történelmi előzmények Köztudott, hogy Kína emberemlékezet óta a világ legnépesebb és a legrégebbi, önálló és folyamatosan fennmaradó civilizációval rendelkező országa. E civilizáció kezdetei az i. e. III. évezredre nyúlnak vissza. Az első dinasztia, amelyről a kínai történelmi feljegyzések megemlékeznek, a Hszia, mely az évkönyvek szerint az i. e. III. évezred végétől a II. évezred közepéig állt fenn. Az utolsó Hszia-király, Csie uralmát a feljegyzések szerint a sang törzs döntötte meg, amelynek vezére megalapította a Sang-dinasztiát. Ez idő tájt - azaz az i. e. II. évezred közepe táján - jelent meg az úgynevezett jósló csontokon az írásbeliség is, a ma is használatos, fogalmakat jelölő írásjegyek formájában. Az archaikus Sang-dinasztiát az i. e. II. évezred végén a Csou-dinasztia váltotta fel, ekkor az uralkodók az i. e. 11. század végétől i. e. 771-ig a mai Hszian melletti Csoucungból, majd - a nyugati barbár törzsek támadásai miatt - i. e. 256-ig a keletebbre fekvő Lojangból irányították királyságukat. Éppen ezért a Csou-dinasztia uralkodóit ennek megfelelően a Nyugati Csou- és a Keleti Csou-dinasztiához tartozóként is megkülönböztetik. A Keleti Csou-korban éltek azok a nagy kínai gondolkodók, akiknek a tanításai évezredekre 2006. tavasz-nyár 17
