Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - ELMÉLET - Marton Péter: Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok - Empirikus felfedezőúton Cooper világaiban
Marton Péter val szolgálhat saját kisebbségének, harmadrészt pedig el akarta kerülni, hogy a PKK Észak-Irakban leljen bázisra. E célok összeegyeztethetetlenségét jól mutatta a Provide Comfort hadművelet esete. Az irányában meginduló körülbelül négyszázezres menekültáradattól tartva Törökország hozzájárult az akcióhoz, melynek eredményeképpen Észak-Irakban az ENSZ égisze alatt külföldi, főleg amerikai csapatok által is biztosított menedék (safe haven) jött létre. A menekültek visszatartásának ára közvetve a kurd autonómia létrejötte volt tehát. Elkerülhetetlen következetlenségei ellenére a török politika 1997-re sikert tudott felmutatni, ami a PKK fenyegetését illeti. Észak-Irakban de facto biztonsági övezetet létesített Törökország (annak dacára, hogy ez utóbbi lépés célszerűségéről belpolitikai vitákban hosszas mérlegelés után mindig nemleges válasz született). Robins szerint a kilencvenes években Törökország mindenkor ezer-tízezer katonát tartott Észak-Irakban; a Human Rights Watch becslése szerint 1997 után mindig több mint ötezretet, és ezekkel a csapatokkal a határ mentén állandó jelleggel 10-15 km-es mélységű pufferzónát biztosított16. A kurd milíciák közül a KDP-t több ízben képes volt csatlósként felhasználni, a KDP-t gyakorlatilag kliensévé téve, a PUK-ot pedig a KDP támogatásával volt képes zsarolni. Az 1991 és 1997 közötti időszak ennek ellenére nem nevezhető diadalmenetnek. A kilencvenes évekbeli egyik első nagyobb katonai betörése alkalmával Észak-Irak területén, 1991 augusztusában, a török csapatok még meglehetősen differenciálatlanul intézkedtek a kurdokkal szemben, és brutális fellépésükkel ideiglenesen elidegenítették maguktól legfőbb potenciális szövetségesüket, a PKK-val - részben ideológiai okokból, részben annak a PUK-hoz való húzása miatt - ellenséges KDP-t. Jelentős rombolást vittek például véghez a KDP-vezető Maszúd Barzani családjának falujában, Barzanban. Ezeknek a lépéseknek az irracionalitását Törökország gyorsan felismerte, és az okozott károkat csökkenteni próbálta. 1992 februárjában Barzani már „államfőhöz méltó" fogadtatásban részesült Ankarában a májusi észak-iraki választásokat megelőzően. Az utóbbiak eredményeként jött létre az iraki kurdisztáni nemzetgyűlés és kormány, lényegében a KDP és a PÚK kiegyezésének eredményeként, paritásos alapon. Törökország ennek jogszerűségét nem ismerte el, de aknamunkába nem kezdett. 1992. október 4-én aztán sor került arra a „szendvics hadműveletre", mely egyfelől ollóba fogta a PKK erőit, és egy időre jelentősen korlátozta a PKK cselekvőképességét, másfelől mégis aláásta a török vezetés és a KDP közötti viszonyt. A bizalomvesztés oka egyrészt az a határozat volt, melyet az iraki kurdisztáni nemzetgyűlés éppen október 4-én fogadott el taktikai okokból, arról, hogy „Iraki Kurdisztán a federális iraki állam része", másrészt a KDP és a PKK erői között létrejött tűzszüneti megállapodás. Előbbi a federalizáció felvetésével a szeparatizmus megnyilvánulásának tűnt Ankara szemében, az utóbbi pedig megengedte a PKK erőinek, hogy könnyűfegyvereiket megtartsák, és a PÚK által ellenőrzött területekre vonuljanak el, ahol a zalehi gyűjtőtáborban kaptak egyfajta menedéket. 146 Külügyi Szemle
