Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - ELMÉLET - Marton Péter: Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok - Empirikus felfedezőúton Cooper világaiban
Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok Törökországnak, mely addig sem beszélt egységes hangon Iraki Kurdisztán ügyében, ezek az események nem segítettek a koherens politika kialakításában. Még 1991-ben Özal török elnök és körei úgy vélték, némi pénzügyi támogatás és áramszállítások révén meg lehetne teremteni az észak-iraki kurd politikai erők függőségét, ebben azonban nem élvezték a hadsereg teljes egyetértését. Az 1992 októberében történtek után török katonai körök már hosszabb távon is Észak-Irak területén akarták tartani a szendvics hadművelet során betört csapatokat, Demirel miniszterelnök pedig egy alkalommal kijelentette, hogy „fel kell szárítani az észak-iraki mocsarakat", utalásként a Szaddám Huszein-rezsim által a dél-iraki síiták felkelése ellen tett kíméletlen lépésekre. Elrettentésképpen Törökország Szíriával és Iránnal ez után számos alkalommal háromoldalú megbeszéléseket tartott, demonstrálandó, hogy az észak-iraki autonómia túlzott lépéseivel szemben együttes erővel is készek fellépni. Közben ugyanakkor Ankara megelégedett annyival, hogy a török hadsereg a KDP és a PKK területén is összekötő tiszteket hagyott hátra megfigyelőként a decemberi csapatkivonás után. 1994 januárjában éppen egy ilyen összekötő tiszt meggyilkolása élezte ki jelentősen a feszültségeket. A merénylet megtorlása végett Törökország légicsapást mért a PKK zalehi gyűjtőtáborára, azaz a PÚK területére. 1994 májusában új kihívás jelentkezett a KDP és a PÚK között kitört háború formájában. Törökország hamar belátta, hogy a PKK csak nyerhet ezen, akár azért, mert a KDP és a PÚK erői lekötik egymást, és ezzel gyakorlatilag szabad mozgást élvezhet a határ közelében, akár azért, mert valamelyik fél, talán a PÚK, elkezd együttműködni vele. Ankara jelezte, hogy nem marad semlegesek, amennyiben az utóbbi eshetőség bekövetkezik. Júliusban azután nem túl tartós megállapodás született a KDP és a PÚK között, mely rövid időre orvosolta e problémát (a párizsi megállapodás). 1994 szeptemberében Törökország maga is hozzájárult a PÚK és a KDP viszonyának újonnani elmérgesedéséhez a Habur határátkelő megnyitásával, ami a KDP-t jelentős vámbevételekhez juttatta, melyek felett nem volt hajlandó osztozkodni (becslések szerint akár napi kétszázezer-egymillió USA-dollár is lehetett a tét). A kiújuló ellenségeskedések közepette történt 1995 tavaszán az újabb török katonai betörés, amelyet békítési kísérletek követtek, részben amerikai kezdeményezésre, mivel az Egyesült Államok helyre akarta állítani a kurd egységfrontot egy potenciális bagdadi puccs előestéjén, miután Szaddám Húszéin két unokatestvére, a rezsim fontos tagjai, Jordániába menekültek augusztusban. Egy év elteltével nagyot fordult a kocka, mivel a puccsból nem lett semmi - az unokatestvérek visszatértek Irakba, ahol kivégezték őket -, 1996 augusztusában pedig az iraki hadsereg avatkozott be a KDP oldalán az iraki kurd belviszályba. Bagdad segítségét a KDP is kérte, egy forrás szerint arra hivatkozva, hogy iráni erők hatoltak be Irak területére a KDP-I (a KDP iráni szervezetének) embereit üldözve.17 Az iraki hadsereg segített a KDP-nek visszafoglalni székhelyét, Irbilt, egyúttal pedig megsemmisítette a Provide Comfort hadművelet ott működő katonai koordi2006. tavasz-nyár 147
