Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - AFRIKA - Búr Gábor: A XXI. század Afrika évszázada?
Búr Gábor zeti jövedelmének mindössze 0,16 százalékát fordítja külföldi (nem katonai) segélyekre, így még a kívánatosnak tartott szinttől jóval elmaradó nyugat-európai országok mögött is jócskán lemaradt. Mindössze az adósságelengedés területén játszott az USA úttörő szerepet. Még a Clinton kormányzat idején, 1999. szeptemberében 3,5 milliárd dollár kedvezményben részesítettek tucatnyi, elsősorban afrikai országot. A külső adósságait 1980. és 1995. között megháromszorozó, s az ezredfordulóra már mintegy 300 milliárd dohárai tartozó Afrika gondjain ez a lépés önmagában nem sokat segített, de legalább utat nyitott az adósságelengedés további lépéseinek. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az Európánál háromszor nagyobb, s demográfiailag minden más földrésznél sebesebben gyarapodó9 afrikai kontinens bajain az olyan távlatos tervek, mint az ENSZ „Milleneumi fejlesztési célkitűzései", (Millennium Development Goals (MDGs), az „Afrikai Renaissance", vagy a Monterrey kompromisszum önmagukban nem, csak a tevőleges nemzetközi összefogás segíthet. Ám sem az ENSZ, sem a Bretton Woods-i intézmények nem bizonyultak hatékonynak ezen a téren, annak ellenére, hogy pl. a ghánai Kofi Annan maga is elkötelezett híve Afrika felkarolásának. Az ENSZ azonban nem tudott megfelelő eszközzé válni sokszor még az akut válságkezelésben sem. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tekintélyét pedig aláásta a nyolcvanas évek végétől az afrikai országokra erőltetett „strukturális alkalmazkodási program" teljes kudarca, amely programot, s a mögötte álló szervezeteket sokan Afrika mai gondjainak egyik fő felelősévé teszik. Az addigi keretek csődje utat nyitott a hagyományostól eltérő kezdeményezéseknek.10 A külvilág figyelmének elfordulása már az ezredfordulót megelőzően kiútkeresésre késztette az újabb afrikai politikus-generációt, amely a függetlenség kivívásában elévülhetetlen érdemeket szerzett „nagy öregek" nemzedékétől eltérően gondolkodott. Nagy vihart kavart egyes afrikai közgazdászok ötlete Afrika „rekolonizációjára", amely a volt anyaországok helyett a nemzetközi közösség feladatává tette volna Afrika gazdasági felemelését. A túlnyomó többség által nagy vehemenciával elvetett gondolat azonban hozzájárult az addigi politikai tabuk ledöntéséhez. A paradigmaváltással együtt járt a dekolonizációs folyamat lezárultával és az apartheid rendszer megszűnésével belső kohézióját vesztett Afrikai Egységszervezet (AESZ) felváltása az EU mintájára létrehozott Afrikai Unióval (AU). A 2002. július 8-án a dél-afrikai Durbanben megalakult Afrikai Unió elődjétől eltérően igényt formál tagállamai belügyeibe való beavatkozásra. Ez azonban nem szupranacionális keretek megteremtésével történik, hanem a közös döntéshozatali mechanizmusokba építve. Az erodálódott tekintélyű AESZ helyébe lépő AU megalakulása óta sokkal hatékonyabban volt képes fellépni a kontinens érdekeinek érvényesítéséért a nemzetközi porondon. Az Afrikai Unió létrehozása mellett más belső kezdeményezések is történtek a válság megoldására. A nigériai fővárosban, Abujában 2001. októberében meghirdetették a NEPAD, „Új partnerség Afrika fejlődéséért" (New Partnership for Africa's Development) program6 Külügyi Szemle
