Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - KÖNYV ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: Törökország Európa kapuinál
Folyóiratszenile nagyobb európai Oroszországot szeretett volna. így 1721-ben megbízta Vaszilij Tatiscsevet, egy korabeli földrajztudóst, hogy jelöljön ki egy határt valahol keletebbre. Tatiscsev választása az Urálra esett. A délkeleti Kaukázus-határ is művileg alakult ki, mikor a keresztény Örményország és Grúzia az Oroszországhoz való csatlakozással akarta biztosítani Európához tartozását. Már a XVII. században eltérő vélemények születtek Törökország európaiságával kapcsolatban - mutat rá Röper. Számára ez is annak a bizonyítéka, hogy az európaiság definíciója nem statikus fogalom, hanem a történelemmel folyton változik. Szerzőnk némileg ellentmondásba kerül ugyanakkor saját magával, mert a fizikai és szellemi határok mesterségességének hangsúlyozása mellett mégis elismeri egy európai tér létezését. A probléma csak az, hogy ha szigorúan követné saját gondolatmenetét, akkor nem juthatna el ehhez a kijelentéséhez. Röper végül egy röviden felvázolt, de annál nagyobb lélegzetvételű párhuzamot von a XVIII. században szekularizálódó Európa és Törökország mostani választási kényszere között: vagy az üdvös nyugati, vallástalan állam modelljét követi, vagy Kelet felé fordul, és az iszlám arabizáló hatásának veti alá magát. Kemal Inat tanulmánya az EU világpolitikai ambíciói szempontjából vizsgálja a török tagság kérdését. Részletesen ecseteli, hogy a mind valószínűbbé váló csatlakozás milyen hatalmas befolyást gyakorolt a török belpolitikára. Különösen igaz ez a demokratizálódás és az emberi jogok elismerésének kérdésére. Inat szerint ezek a reformok széles körű támogatást élveznek ugyan a török lakosság körében, de az uniós csatlakozás perspektívájának hatása nélkül elképzelhetetlenek lettek volna. Ez a perspektíva alapvetően változtatta meg a török külpolitika orientálódását is: a kilencvenes évek végéig Amerika számított Ankara legfőbb kül- és biztonságpolitikai partnerének. Ekkorra azonban már az unió külpolitikai ambíciói - elsősorban Németország és Franciaország elképzeléseinek megfelelően - számára is érdekes kérdéssé vált Törökország helyzete. A török politikai életre gyakorolt befolyás hatékonyságát a teljes jogú tagság lehetőségének mind konkrétabb felvillantásával igyekeztek biztosítani Európa vezetői. A csatlakozás kérdése egyébként Törökországon belül is két pártra osztotta a politikai erőket. A világiasodás hívei az uniós tagságot Kemal Atatürk örökségének tekintették, míg a hagyományos elit a demokratikus folyamat felgyorsulása miatt hatalma elvesztésétől tartott, és így mindenáron fékezni akarta a reformokat. Erdogan miniszterelnök iszlámliberális kormánya tudta megtenni először a szükséges döntő lépéseket - a külpolitikában is. A török-EU külpolitikai viszony egyik kulcskérdésében, Ciprus ügyében is érzékelhető az uniós elvárások hatása. Az észak-ciprusi törökök és a honi nacionalisták haragját magára vonva a török kormány az október 3-án kezdődött csatlakozási tárgyalások előtt olyan gesztust tett, amely Ciprus elismeréseként értelmezhető. A tény, hogy a ciprusi görögökkel hajlandóak voltak aláírni az ankarai egyezményt, már ilyennek tekinthető. Inat szerint a kérdésben az EU egyértelműen részrehajlóan viselkedik - a ciprusi görögök javára. Éppen ezért szerinte a jövőben az uniónak pártatlanabb politikát kell folytatnia. 278 Külügyi Szemle
