Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - KÖNYV ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: Törökország Európa kapuinál
Törökország Európa kapuinál Az ázsiai szomszédokhoz fűződő viszonyt szintén alapvetően befolyásolta az utóbbi időben Brüsszel hatása. A maastrichti szerződés közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó passzusait szem előtt tartva Ankara - elsősorban Irán és Szíria vonatkozásában - távolodóban van az eddig meghatározó amerikai elképzelésektől. Abdullah Gül török külügyminiszter mind a legutolsó iraki háború előtt, mind a hadműveletek után találkozott szíriai és iráni kollégájával, jóllehet a két országot a washingtoni „sólymok" potenciális célpontként kezelik. Ankara a jövőben - Németország és Franciaország történeti megbékéléséhez hasonlóan - félre kívánja tenni a régi ellenségeskedést Irakkal és Iránnal, és inkább a két államhoz fűződő gazdasági kapcsolatait szeretné fejleszteni. Irak jövőjét illetően is azonos álláspontot képvisel a három ország: Irak területi integritásának megőrzése mellett szálltak síkra már a háború alatt, és mindhárman ellenezték egy észak-iraki kurd állam létrehozását. Eberhard Rondholz egy az eddigiekben egyáltalán nem érintett, de annál fontosabb kérdést vet fel cikkében: a Törökország és Görögország között évtizedek óta tartó fegyverkezési versenyt. Érdekes, hogy miközben az emberi jogok megsértéséről, a demokratizálódás elégtelenségéről vagy a ciprusi kérdésről így vagy úgy, de szót ejtenek az elemzők és a politikusok, addig a török és görög harci repülők között szinte naponta előforduló incidenseket szinte teljes hallgatás övezi. Rondholz szerint ennek egyszerű a magyarázata: a két NATO-tag közötti feszült viszony több milliárd euró megrendelést jelent a hadiiparnak. Görögország évente négymilliárd dollárért importál fegyvereket - elsősorban az unióból és az Egyesült Államokból. A gyártók és a kereskedők természetesen azzal is tisztában vannak, hogy nagyarányú görög megrendelést nagy valószínűséggel egy hasonló nagyságrendű török követi. A hetvenes évekig az Egyesült Államok volt ennek a fegyverkezési spirálnak szinte az egyedüli haszonélvezője. Ázóta viszont a francia és a német gyártók komoly versenytársakká váltak. Franciaország a vadászgép-megrendelések egy részét szerezte meg, míg Németország jelentős mennyiségben szállít páncélosokat és haditengerészeti járműveket - mindkét félnek. Rondholz szerint a NATO és az EU nincs teljesen tisztában a feszültség valós mértékével. Görög hadászati folyóiratok például részletes terveket szoktak közölni egy esetleges török támadás esetére az Égei-tenger keleti szigetein. Eközben Törökország - regionális hatalmi ambícióinak megfelelően - deklarálta, hogy már most jelentős szárazföldi hadereje mellett komoly hadiflottára is igényt tart. Hilmi Ozkök vezérkari főnök szerint Törökországnak a Fekete-, az Égéi- és a Földközi-tengeren egyaránt számottevő katonai jelenlétet kell felmutatnia. Rondholz - a nyugati ipari érdekek miatt - nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben jelentős európai politikai lépések történnének a folyamatos katonai feszültség enyhítésére. A gyűjtemény utolsó tanulmányának szerzője, Erich Reiter - Inathoz hasonlóan - az Európai Unió külpolitikai játszmáinak szempontjából vizsgálja a problémát. A több európai konzervatív párt által javasolt „privilegizált partnerség" szerinte mára azért nem járható út, mert az unió vezetői a jövőbeni tagság folyamatos kecsegtetésével saját 2005. ősz-tél 279
