Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - KÖNYV ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Hamberger Judit: A magyar külpolitika prioritásai egy cseh szakértő szemével
Folyóiratszemle stabilitásától, tehát a szomszédokkal való jó kapcsolatok kialakításától. A magyar kisebbség helyzetén a magyar kormányok úgy tudnak lényegesen javítani, ha elsősorban az integrációs folyamatokat és a jószomszédi kapcsolatokat támogatják, annál is inkább, mert az integrációs lehetőségek a határokat is fölöslegessé teszik. Irmanová a magyar kormányok külpolitikai lépéseiben a váltógazdálkodást úgy mutatja be, hogy plasztikusan kirajzolódik belőle, ahogyan egymás előzőleg meghozott, külpolitikát érintő döntéseit korrigálják. Világossá válik az a folyamat, ahogyan a baloldali liberális kormányok ellensúlyozzák a jobboldaliak hangsúlyos nemzeti programjait, és ahogyan rendezniük kell kifelé a magyar kisebbségekkel rendelkező, „megsértett" szomszédok „érzékenységét", és fordítva: a baloldali kormányoknak a magyar kisebbségeket „elhanyagoló" külpolitikáját hogyan rántják vissza oda, hogy a hármas prioritásban újra a magyarságvédő szempontok legyenek elsődlegesek. így látva és láttatva a magyar külpolitika problémáit, az olvasó előtt világossá válhat az is, hogy akár a jobboldal, akár a baloldal van kormányon, a magyar külpolitikának rendkívül nehéz a helyzete: borotvaélen táncol, amikor a belpolitikával szorosan összefüggő külpolitikai feladatokat úgy kell ellátnia, hogy a térségben speciális, és a szomszédokénál jóval megterheltebb „folyó ügyeit" súlyos konfliktusok elkerülése árán kezelni tudja. Irmanová közvetve azt is megfogalmaztatja az olvasóval, hogy hármas prioritás pedig nem létezik; mindazok alapján, ahogyan bemutatja a magyar külpolitika folyamatait és dilemmáit, megállapítható, hogy prioritás (már a fogalom lényegéből fakadóan is) csak egy lehet, a többit mindig az egyik mögé kell sorolni. Hamberger Judit Jegyzetek 1 A kötet adatai: Irmanová, Éva: Mad'arská mensina na Slovensku ajcjí místa v zahranicní politice Slovenska a Mad'arska po roce 2989 (A szlovákiai magyar kisebbség és helye Szlovákia és Magyarország külpolitikájában 1989 után). Albis international, Ústí nad Labem 2005, 316 o. 2 Faragó Béla, Schlett István, Gombár Csaba, Fülep Lajos és Spira György. 3 E korszakról önálló monográfiát is írt: Mad’arsko a versaillesky mírovy system (Magyarország és a ver- sailles-i békerendszer). Albis international, Ústí nad Labem 2002, 409 o. 4 Irmanová a Kádár-rendszerről is megírta cseh nyelvű monográfiáját, amelyet Prágában 1998-ban adtak ki Kádárismus. Vznik a pád jedné iluze (A kádárizmus. Egy illúzió keletkezése és bukása) címmel. 276 Külügyi Szemle