Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években legkönnyebben Rigát tudja ügyének meggyőzni. 1935. február 26-án a lengyel vezérkar küldöttsége Rigába érkezett. Ennek különösebb jelentősége nem is lett volna, ha a Kurjer Poranny március 1-jei száma fel nem hívja a balti államok figyelmét ezzel kapcsolatban arra, hogy a hagyományos német Drang nach Osten politika ellen Lengyelországban keressék védelmezőjüket.26 Ez év júliusában már maga Beck látogatott Rigába, ám még az a kijelentése sem késztette lépésre a letteket, miszerint „a politikai helyzet stabilizációja egyes földrajzi körzetekben szükségképpen az államok együttműködéséhez vezet és a legbiztosabb ahhoz, hogy az egyes államokat megóvja a nemzetközi együttműködés hullámzásaival szemben".27 Érdekes, hogy Beck szándékaival ellentétben kijelentései nemhogy közelebb hozták volna a balti államokat Varsóhoz, hanem még jobban eltávolították tőle, ennek egyik következménye az lett, hogy még ebben a hónapban a balti államok követi konferenciáján a lett és litván hivatalos álláspont Lengyelország külpolitikai helyzetét végzetesnek ítéli meg. 1935 júniusában a Kownóból érkező információk hatására Beck úgy döntött, hogy gyors diplomáciai látogatást tesz Litvániában, mely látogatás keretén belül javít az eddig nem éppen szívélyesnek nevezhető lengyel-litván kapcsolatokon. Úgy ítélte meg, hogy a problémát „új kontextusból" közelíti meg, mindvégig ügyelve arra, hogy elkerülje a lengyel-litván unió felélesztésének akár csak a sugalmazását is. Varsóban lázasan keresték, kit küldjenek Litvániába követnek, de a litván kormány mély hallgatásba burkolózott, így nem volt esély arra - még Tallin és Riga közbenjárásával sem - hogy Beck Kownóba utazzon, sem pedig arra, hogy a követ megkezdje munkáját. 1935 szeptemberében Genfben Beck újra megpróbálkozott, hogy felvegye a kapcsolatot Litvániával, és beszélgetést kezdeményezett litván kollégájával, Stasys LozoraitisszeX, aki továbbra is elzárkózott mindenféle kapcsolat kialakításától.28 Még ebben az évben tovább romlott a két állam viszonya. Olyan hírek érkeztek ugyanis, hogy a litván kormány éles kampányt folytat a lengyel kisebbség ellen, sőt segíti az ukrán nacionalista törekvéseket Lengyel- országgal szemben. A hírek hallatára Ludwig Bocianski, a litvánok legélesebb bírálója azonnal akcióba lépett, és követelte a lengyel-litván határ azonnali lezárását. A viszony 1936-ra annyira elmérgesedett, hogy a két ország határán húzódó demarkációs vonalon a határincidensek száma megsokszorozódott, és csak olaj volt a tűzre, mikor az egyik ilyen incidens alkalmával életét vesztette egy litván határőr. Mindezen események ellenére a lengyel kormány következetesen törekedett arra, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatot fenntartsa. A varsói diplomácia minden olyan szálba belekapaszkodott, ami előremozdíthatta a holtpontra jutott viszonyt. Ilyen összekötő kapocs volt Karzimierz Narutowicz, kinek már az édesapja, Stanislaw is jelentős erőfeszítéseket tett a lengyel-litván kapcsolatok előremozdítására. Karzimierz Narutowicz, aki a litván külügyminisztérium berkein belül munkálkodott, egyben Lozoraitis litván miniszterelnökkel is bizalmas viszonyban állt, rokonságban állt Pitsudski marsallal. így keresve sem találhattak volna nála ideálisabb személyt arra, hogy közvetítsen a két állam közt. A kialakult helyzetben viszont Narutowicz 2005. ősz-tél 237
