Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
Himler Tamás meginog a nemzetközi élet hagyományos struktúrája, amely tíz évig tartott". Éppen emiatt a következő évekre a francia-lengyel kétoldalú kapcsolatok elégtelenek lesznek, valamint magukkal hordják annak a veszélyét, hogy Lengyelország külpolitikai mozgástere beszűkül. A lengyel kormány ezért lépéseket tett - egy esetleges jövőbeli - elszigeteltségből való kilépésre, azaz multilaterális külpolitika folytatása mellett döntött, egyben munkálkodott a lengyel-francia kapcsolatok lazításán. Ez persze nem jelentette azt, hogy a francia-lengyel kapcsolatok megszakadtak volna, sőt Pitsudski szorgalmazta azok folytatását, hozzátéve azonban, hogy Franciaországgal való kapcsolatuknak csak békeidőben van jelentősége, mivel háború esetén Lengyelország csak magára számíthat. Békeidőben viszont elengedhetetlen a francia kapcsolat, ugyanis a „nemzetközi játékba" (értsd: Népszövetség) csak rajtuk keresztül kapcsolódhatnak be. Gondoljunk csak a kisantantra, amelynek tagjaihoz szinte kizárólag Franciaországon keresztül vezethetett az út.8 A lengyel külpolitika aktivitása Józef Beck külügyminiszterré való kinevezése9 után vett igazán komoly lendületet.10 A négyhatalmi egyezmény összehívása11 az új külügyminisztert, csakúgy mint más közép-európai országok vezetőit, azonnali cselekvésre késztette. A kisantant államai Lengyelországhoz és a balti államokhoz hasonlóan élesen bírálták a paktumot, amely egyértelműen kizárta a kelet-közép-európai országokat az európai újrarendezés lehetőségéből. A tiltakozókhoz a Szovjetunió is csatlakozott, de felháborodása sokkal inkább abból fakadt, hogy lehagyták a nagyhatalmak listájáról, és nem kapott meghívást a négyhatalmi konferenciára. A konferencia nem sok eredményt hozott, végül nem is ratifikálták, mert addigra Németország kilépett a Népszövetségből. Maga az a tény viszont, hogy Franciaország belement olyan tárgyalásba, amely a középeurópai szövetségeseinek érdekeit sérti, azok körében kiábrándultságot eredményezett. A lengyel vezetés ekkor döntötte el véglegesen, hogy további külpolitikai terveiben megpróbál függetlenedni Franciaországtól, mivel Párizs támogatására úgysem számíthat, következésképp új szövetséges(ek) után kell néznie, illetve önálló külpolitikát kell folytatnia. Beck az utóbbit választotta, azzal is számolva, hogy Lengyelország erre csak akkor képes, ha biztosítja határait, tehát két hatalmas szomszédjával megegyezik. Varsó a Szovjetunióval még Zaleski minisztersége idején megnemtámadási szerződést írt alá, tehát most Németországon volt a sor. Hitler és Lipski12 között megegyezés jött létre, hogy novemberben megkezdik a tárgyalásokat. A megbeszélések nagyon gyorsan folytak, szinte fennakadás nélkül, ugyanis mindkét fél számára minél sürgősebb volt a paktum aláírása. Németországnak azért, hogy biztosítsa keleti határát, valamint hogy gátat szabjon bármiféle keleti biztonsági paktum létrehozásának. Egyfajta rést ütött így a kelet-közép-európai pajzson, ami erősítette pozícióját a kisantanttal szemben. Lengyelországnak pedig azért volt sürgős, hogy egy ilyen szerződéssel bebiztosítsa magát, hogy nyugodtan hozzáfoghasson közép-európai koncepcióinak érvényre juttatásához. A szerződést 1934. január 26-án írták alá, ebben tíz évre kötelezték magukat, hogy nézeteltéréseiket békés eszközökkel fogják megoldani. A szerződésből adódó nyereségeket 232 Külügyi Szemle
