Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években tengert a Fekete-tengerrel, azaz Lengyelországot Romániával összekötő „híd" koncepciója, de megemlíthetnénk Tomás Garricjue Masaryk monarchista elképzeléseit vagy Milan Bodzának egy gazdasági tömb létrehozásáról szóló elképzeléseit is. Ezek az elképzelések az idők során épp az adott külpolitikai helyzethez igazodva sokat változtak, és csupán a 30-as évek második felétől kaptak szélesebb érdeklődést, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Népszövetség az Európában végbemenő átalakulásokhoz csak statisztál, és a régi rend már nem tartható fenn soká. Mielőtt tovább boncolgatnánk a lengyel külpolitika törekvéseit és céljait, az átláthatóság kedvéért tekintsük át a két világháború közti lengyel külpolitika egyes szakaszait: • 1918/19-1926: kísérletezések és a külpolitikai irányvonalak kikristályosodása. • 1926-1932: stabilizálódás, a francia kapcsolat erősítése. • 1932-1938: új orientáció: Beck kinevezése, francia kapcsolatok lazítása és a német kapcsolatok erősítése. Az első szakaszra a balti blokk körüli szervezkedés a jellemző, azaz a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia egységgé kovácsolása Lengyelország égisze alatt. A lengyel külpolitika szétszórtsága6 és kiforratlansága miatt, valamint Litvánia ellenszegülése miatt a blokk végül is nem jött létre. A 20-as évek másik mozgási iránya a kisantant volt, amelyhez Lengyelország annak ellenére, hogy aktív baráti kapcsolatot ápolt, nem csatlakozott, noha ennek lehetősége megvolt. A következő szakasz a lengyel külpolitika stabilizációjának szakasza. Ez a periódus már csak azért is nevezhető kiegyensúlyozottnak, mert az előző szakasszal szemben egy külügyminiszter, August Zaleski irányítása mellett telt el. Annak ellenére, hogy a külügyminiszteri szék stabilnak volt mondható, nem történtek különösebb változások a kül- ügyben. Zaleski a már elődei által megkezdett törekvéseket folytatta, mind a balti területeken, mind a Kárpátok térségében. A Szovjetunióval szemben viszont némi enyhülés volt megfigyelhető, aminek később, 1932. július 25-én egy megnemtámadási szerződés lett az eredménye. Megindult a kapcsolatok felvétele Magyarországgal is, noha azok semmilyen konkrétumról nem szóltak, és különösebben nem is mélyültek el. Ezzel egy időben romlott Csehszlovákia megítélése, de ez akkor még hivatalos formát nem öltött. A Csehszlovákiával szembeni aggályok a Lengyelország és a kisantant közti kapcsolatok elhidegiilésével jártak. A lengyel külpolitika újfajta orientációját minden bizonnyal Franciaország közép-európai érdeklődésének csökkenése, illetve hiánya okozta. Berlin és Varsó valamint Moszkva és Varsó közt továbbra is feszült maradt a viszony. A versailles-i békeszerződés és az 1920-as évek viszonylagos nyugalma után a lengyel politikai vezetés a 30-as évek elején látta elérkezettnek az időt arra, hogy külpolitikájában jelentős változtatásokat hajtson végre. Pilsudski ugyanis már ekkor érezte - nagyon helyesen hogy változások fognak beállni az eddigi nyugodt európai politikai rendszerben. Már 1930 decemberében kifejtette Józef Beck ezredesnek, aki akkor már a külügyminisztérium kötelékében dolgozott, mint a hivatal vezetője,7 hogy „eljönnek azok az idők, amikor 2005. ősz-tél 231
