Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - AFRIKA - Búr Gábor: A XXI. század Afrika évszázada?
Búr Gábor taklizmát okozott az érintett társadalmakban, hogy Afrika-szerte elterjedt a gyerek-katonák alkalmazása a konfliktusokban. Az öregeket, öregséget tisztelő hagyományos társadalmak teljes felforgatását jelentette a tíz év körüli gyermekek tíz- és százezreinek felszerelése automata fegyverekkel. A gátlások nélkül ölő és erőszakot elkövető csoportok tagjai számára megszűnt minden olyan autoritás, ami nem a nyers erőszakra épült. Az 1970-es évektől vajúdó új gazdasági világrend kialakulása helyett a cserearányok Afrika számára, az olajat termelő országok kivételével minden addiginál előnytelenebből változtak. 1980. és 2000. között a cukor ára 77 százalékkal, a kakaóé 71 százalékkal, a kávéé 64 százalékkal, a gyapoté pedig 47 százalékkal esett, s a réz és egyéb bányatermékek esetében sem volt más a helyzet.2 Az 1980-as, 90-es évekre egyértelművé vált az egy főre számított élelemtermelés, az átlagéletkor, a beiskolázási ráták, s szinte minden egyéb fontos mutató terén a visszaesés még Afrika egykori önmagához képest is.3 A befektetők elmaradtak, vagy meg sem érkeztek, s a két világrendszer szembenállásának megszűntével Afrika a nemzetközi kapcsolatok terén is súlytalanná vált. Ezt jelezte a diplomáciai kivonulás is a kontinensről, a követség-bezárások terén hazánk egyáltalán nem számított éllovasnak. Még a tudományos érdeklődés is elfordulni látszott a kontinenstől, a krízis nem szellemi pezsdülést okozott, hanem érdektelenséget szült, Afrika marginalizációja a tudományok terén az új publikációk számában is megmutatkozott. Afrikának saját értelmisége is hátat fordított, a brain drain eredményeképpen a „diploma disease" nemzedékéből több mérnök, orvos, tanár dolgozik a fejlett országokban, mint otthon. A roppant költséges PhD-képzés révén az afrikai egyetemeken fokozatot szerzettek közül 50 ezren vándoroltak ki.4 A nyilvánvaló válságjelenségek ellenére a fejlett világ megfeledkezni látszott Afrikáról, az 1990-es években a fő figyelem az egykori szovjet blokk államaira, illetve a volt Jugoszláviára fokuszálódott. Sem Szomália gyakorlati szétesése, sem az 1994-es ruandai népirtás nem volt képes változtatni ezen a trenden, Mogadishuból az amerikaiak gyorsan kivonultak, Kigaliba be sem vonultak. 1997 májusában a ruandai népirtáshoz hasonló válságok megelőzése miatt került sor az ún. „P-3 kezdeményezés" létrehozására, amely az USA, Nagy-Britannia és Franciaország konfliktus-kezelő és megelőző kapacitásainak összehangolását volt hivatva szolgálni. Ennek akkor különös fontosságot adott az a tény, hogy az ENSZ kéksisakos békefenntartóinak létszáma Afrikában az 1994-es 40 ezerről 1999-re mindössze kétezerre csökkent.5 A P-3 kezdeményezés azonban a résztvevő országok eltérő szándékain és katonai, politikai megfontolásain, illetve az afrikai országok nem mindig pozitív hozzáállásán zátonyra futott. Mindez akkor történt, amikor még a hidegháborús időkben a kontinens legfontosabb nyugati pártfogójának számító Franciaország is jelentősen csökkentette kötelezettség-vállalásait, megkezdte a kontinensen állomásozó csapatai kivonását. 1995-ben Párizs hét afrikai országban 8 ezer katonáját állomásoztatta, 1997-ben döntés született két és fél ezer katona kivonásáról, a kameruni és a közép-afrikai köztársaságbeli támaszpontok teljes feladásáról.6 4 Külügyi Szemle
