Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ENERGIAPOLITIKA - Szemerkényi Réka: Piac vagy politika. Európai energiabiztonsági koncepciók
Szemerkényi Réka tás, akkor egyes szakértők elemzése szerint az az energiapiac folyamatosan erősödő liberalizációja felé mutat mind az energiaimportőrök, mind az energiaexportőrök egy részénél. Kuvait például jóval szorosabbra fonta együttműködését a magánpiaci szereplőkkel olajtermelési képességeinek újjáépítésében és kiterjesztésében. Irak pedig az öbölháború vége után megnyitotta olajtartalékait a külföldi tőke előtt, szakítva ennek ellentmondó évtizedes politikai gyakorlatával. Irán ezután tette hasonlóképpen hozzáférhetővé az öböl menti gáz- és később olajtartalékait is a magánszektornak. Venezuela is 1990 után nyitotta meg tartalékait a külföldi tőke előtt, és így tett Algéria is gáztartalékai egy részével. A kilencvenes évek elején az olajiparban Moszkva is piaci árképzést vezetett be, az olajipart privatizálták. Néhány jelentősebb projektet is kidolgoztak Oroszországban a külföldi tőkével való, máshol már bevált termelésmegosztási megállapodások alapján, és több olyan cég jött létre, amely az orosz és a külföldi magántőke együttműködésén alapult. Ugyanakkor a kilencvenes évek orosz energiapolitikai koncepcióváltásának szerves része lett a szénhidrogén-ipar kettéválasztása, az olaj és a gázipar külön kezelése.24 Míg az olajipar, az olajtermelés és -kereskedelem kérdéseit a politikai döntéshozatal átengedte a piaci mechanizmusoknak, azt egyértelműen meghatározta, hogy a földgáz stratégiai terület marad. E kettős logika a magyarázata egyik oldalról az orosz olajipar privatizációjának, a másik oldalról a gázipar állami kézben tartásának. Az öbölháború és az orosz energiapolitika részleges, de méreteiben jelentős piaci nyitása mellett más tényezők is a hagyományos energiapolitika hátrébb sorolásának irányában hatottak 1990 után. Mind az európai, mind az amerikai közvéleményben a nyolcvanas évek második felétől felerősödött az a meggyőződés, hogy az energiapolitikának a környezetvédelem szempontjai mögé kell kerülnie.25 Az Európai Unió például a globális felmelegedés megakadályozása érdekében, a szén alapú tüzelőanyagok csökkentését elősegítő döntéseket vezetett be. Hasonlóképpen a hagyományos stratégiai ágként kezelt energiapolitika háttérbe szorulásának irányába mutatott a kormányok gazdasági szerepét csökkentő liberális gazdaságpolitika nemzetközi elterjedése. A folyamat már a nyolcvanas évek második felében megindult, de lendületet igazán a hidegháború végével vett.26 Az energiapolitika teljes stratégiai ágként való kezelésével elsőként Nagy-Britannia és az Egyesült Államok szakított. Ezekben az országokban a nyolcvanas évektől egyre erőteljesebb gazdasági reformok csökkentették a kormányzat gazdaságpolitikai mozgásterét, ami az energiapolitika területén a piaci mechanizmusok térnyerésével járt. Nagy-Britannia például szinte a teljes állami energiaszektorát privatizálta, az elektromos ipart teljesen átalakító piaci váltásból csak a nukleáris tüzelőanyag és a régi nukleáris erőművek maradtak ki, de a gáz- és a szénipar gyakorlatilag teljes egészében magánkézbe került. Az Egyesült Államok szintén elindította az elektromos és a gázipar deregulációjának (ámbár lassú és döcögőkkel teli) folyamatát a versenyhelyzet növelése céljából.27 Hasonló politikai döntéseket Európában 188 Külügyi Szemle
