Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ENERGIAPOLITIKA - Szemerkényi Réka: Piac vagy politika. Európai energiabiztonsági koncepciók
Szemerkényi Réka inkább már nem is mellé-, hanem alárendelődni, amely az Egyesült Államok energia- politikáját is mind meghatározóbban jellemezte ebben az időszakban: a környezetvédelemnek. A környezetszennyezés a figyelem középpontjába került, egyre nagyobb szerepet kapott a közéletben és hamarosan a politikában is, ez pedig kihatott mind az energiafogyasztás, mind az energiatermelés kérdéseire. 1985-től kezdődően külön politikákat kezdtek kidolgozni az erőművek, a járművek emissziójának csökkentésére, az energiahatékonyság növelésére a globális felmelegedés megakadályozásának célzatával. Az 1986-ban kiadott Fehér könyv például az energiahatékonyság növelése, a fel- használás csökkentése, valamint az energiaszektor szerkezeti átalakítása mellett már nem tartalmazta az atomenergia fejlesztésének támogatását. Az EU energiapolitikájának új korszaka kezdődött tehát 1985-ben. Az európai energiapolitika fejleményei egy új koncepció prioritássorrend térnyerését jelezték. A nyolcvanas évek második felétől kezdve az európai energiapolitika három szempont megvalósítására, párhuzamos kiegyensúlyozására törekedett. Egyrészt a belső energiapiac kialakítására, ami már önmagában is az európai versenyképesség növelését volt hivatva elősegíteni. Másrészt az európai energiaellátás folyamatos biztosítására, harmadrészt pedig az energiatermelésből és -fogyasztásból eredő környezetkárosítás minimalizálására.17 Ezek az energiapolitikai prioritások jelentősen eltérnek mind az európai energia- politika első szakaszának prioritásaitól (1945-1973, az olcsó energiaellátás biztosítása), mind második szakaszától (1973-1985, az energiaellátás biztosítása). A három új prioritás közötti egyensúlyozás nem ad ki egyenes vonalú energiapolitikát, ugyanis e három szempont az esetek többségében egymással is ellentmondásba kerül, sőt egyik a másikat nem egy esetben ki is zárja. Az egységes energiapiac létrehozásának eredményeként csökkenő energiaárak könnyen az energiafogyasztás növekedését vonhatják maguk után, ez viszont növelheti a környezetkárosítás szintjét. A másik oldalról nézve e prioritások erősíthetik is egymás hatását, érvényesülését: a versenyhelyzet erősödésének következtében növekedhet az európai piac energiaellátóinak száma, erősítve ezzel az EU energiaellátásának biztonságát is. Tehát az 1985-86-os egységes európai okmány, majd az 1990-91-es maastrichti szerződés két jelentős következménnyel járt az EU energiapolitikájára nézve. Egyrészt keretet teremtettek a nemzeti energiaadók harmonizálására és az egységes energiapiac kialakítására - ami még 1997-ben is csak a különböző elektromos- és gázdirektívák formájában létezett. Másrészt, mivel a Monetáris Unió logikáján belül a bármely területre irányuló támogatások csak szűkre szabottan jelenhettek meg az egységes piac és az EMU szigorú fiskális keretei között, az energiapolitika is bekerült ebbe a szigorú támogatási körbe. A hagyományos nemzeti energiapolitikák intervencionalista és költséges kormányzati eszközei ezzel erőteljes korlátok közé kerültek, amelyeknek további szűkülését prognosztizálták a XXI. század első évtizedeire is e kettő (egységes piac, EMU) szorításában.18 A maastrichti szerződésben meghatározott „transzeurópai hálózatok" programja pedig a 184 Külügyi Szemle
