Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Schweitzer András: A négyszer megoldott Izrael/Palesztina-konfliktus és korunk "rejtett kérdése"
Schweitzer András remtésének szükségességét. A határozatban rögzített alapelvek az alábbiak: az izraeli fegyveres erők kivonása az 1967-es háborúban elfoglalt területekről, minden katonai követelés és a hadiállapot megszüntetése, a térség minden állama szuverenitásának, területi integritásának és politikai függetlenségének valamint annak a jogának a tiszteletben tartása és elismerése, hogy békében, biztonságos és elismert határok között, fegyveres fenyegetések és támadások nélkül élhessen. A megoldási tervet a térség ügyeire befolyással bíró nagyhatalmak támogatták (másként nem is születhetett volna meg a BT-határozat), ám a támogatás mértéke kevésnek bizonyult. A hidegháború légkörében nem volt lehetséges, amire pedig a békekötéshez szükség lett volna, hogy a nagyhatalmak - elsősorban természetesen a Szovjetunió és az Egyesült Államok - a békeszerződés részleteit egyeztessék és védenceikre annak elfogadása érdekében nyomást gyakoroljanak. Miképp a nagyhatalmi együttműködés szükségességét a ciprusi mellett a közel-keleti konfliktus lehetséges megoldásával demonstráló Bibó István írta: „komolytalan szólam..., ha bármely nagyhatalom kijelenti, hogy nem hajlandó barátaira, illetőleg védenceire nyomást gyakorolni, vagy hogy békejavaslatok készítése nem a nagyhatalmak feladata, hanem másé, pl. az ENSZ-közve- títőké vagy a feleké. A nagyhatalmaknak pontosan azért feladata a béke előmozdítása, mert mint nagyhatalmak ennek érdekében nyomást képesek és kötelesek kifejteni. ...az ilyen nyilatkozatok a nemzetközi államközösség jelenlegi bénultságának és csődjének a megnyilvánulásai és egyben okai is!"28 Az 1967-es háborút követően de facto mindkét fél elutasította az 1949-es tűzszüneti vonalak véglegesítése alapján történő békemegállapodást. Izrael Kelet-Jeruzsálemre is azonnal kiterjesztette közigazgatási fennhatóságát, és lassan megkezdődött a zsidó telepesek beszivárgása a megszállt területekre. Az Arab Liga tagállamai pedig Khartumban deklarálták a „három nemként" ismertté vált álláspontjukat: „Nem ismerjük el Izraelt, nem kötünk békét és nem tárgyalunk vele." A következő évtizedben azonban az álláspontok az ENSZ BT 242-es határozata felé mozdultak el, ám az arab államok (szovjet támogatással) ragaszkodtak ahhoz, hogy Izrael feltétel nélkül vonuljon vissza a területekről, Izrael pedig (amerikai támogatással) ahhoz, hogy az arab államok elsőként kezdjenek vele közvetlen tárgyalásokat. Komoly áttörést jelentettek az Izrael és Egyiptom között 1978 szeptemberében létrejött egyezmények (A közel-keleti béke alapjairól szóló Camp David-i megállapodás, illetve az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés megkötését érintő alapelvek címet viselő szerződések), amelyek az ENSZ BT 242-es határozathoz hasonlóan a „területet a békéért" elven nyugodtak. Igaz, a Camp David-i békemegállapodás megkötéséért az arab államok Egyiptomot kizárták az Arab Ligából, az mégis modellül szolgálhatott volna az Izrael/Palesztina- konfliktus harmadik szakaszának a BT 242-es határozata szerinti rendezésére. Ám a szerződés egy részlete a konfliktus újabb szakaszba lépését vetítette előre: Egyiptom csak a Sínai-félszigetet kapta vissza, a Gázai övezetet nem, mégpedig nemcsak azért, 162 Külügyi Szemle
