Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Schweitzer András: A négyszer megoldott Izrael/Palesztina-konfliktus és korunk "rejtett kérdése"
A négyszer megoldott Izrael/PaJesztina-konfliktus és korunk „rejtett kérdése" Arab nemzeti elit versus cionisták 1881-1920: az Izrael/ Palesztina-konfliktus első szakasza Az Oszmán-Török Birodalom négyszáz éven át, 1918-ig uralta Jeruzsálemet és környékét. A mai Izrael valamint Ciszjordánia és Gázai övezet alkotta régió4 több közigazgatási egység fennhatósága alá tartozott. A Jeruzsálem mutaszarriflik (független tartomány) a városon kívül magába foglalta például Jaffát és Gázát, miközben a Vörös-tenger partjával határos déli háromszög a szíriai vilajethez, Haifa pedig a bejrúti vilajethez tartozott. A Török Birodalom hanyatlásának korszaka volt ez, az európai hatalmak befolyása egyre nőtt, aminek fontos jele volt, hogy a francia, brit, orosz konzulátusok a Szentföldön - elsősorban természetesen a keresztény - külföldiek protektoraiként jelentek meg. Az első világháború alatt az európai nagyhatalmak titkos tárgyalásokat folytattak a Szentföld jövőjéről, a területet Anglia teljes egészében 1918-ra szállta meg. A Franciaország és Anglia által 1916-ban titokban megkötött Sykes-Picot-egyezmény a Szentföldet - nagyjából a későbbi Palesztina területét - nemzetközi kondomíniumként határozta meg. Általában az 1880-as évek elejére szokás datálni a cionista mozgalom kezdetét,5 ami az európai nemzeti mozgalmak mintájára, illetve a modern antiszemitizmus hatására alakult ki, és jórészt szekuláris folyománya a zsidó vallási hagyományban meglévő messianizmusnak, melynek fontos eleme a Cionba való visszatérés („Cion" a zsidó vallás és a cionizmus szótárában Jeruzsálem, illetve a Szentföld szinonimájaként jelenik meg). Az egyik első, programját nyíltan artikuláló, kivándorlást praktikusan is megvalósító cionista szervezet, a Bilu volt, mely 1882-es manifesztója szerint célul tűzte ki, hogy a szultán engedélyével önálló „zsidó otthont" vagy a Török Birodalmon belüli zsidó államot hozzon létre.6 A Budapesten született Herzl Tivadar által 1897-ben összehívott bázeli első cionista kongresszuson közzétett program szerint a cionizmus „a zsidó nép számára nyilvánosan elismert, jogilag biztosított otthont kíván teremteni Palesztinában".7 Ám az első világháború végéig a betelepülési hullámok (aliják) nem mozgattak meg nagy tömegeket, az erősödő modern antiszemitizmus hatására Európából - főként Oroszországból - kivándorló zsidók közül mindössze néhány tízezer választotta céljának az ekkor még földrajzilag pontosan körül sem határolt Palesztinát, miközben több millióan vándoroltak ki Amerikába. A századforduló körül Herzl Abdülhamid szultánnal, II. Vilmos német császárral és Joseph Chamberlain brit miniszterelnökkel is tárgyalt Palesztina megszerzéséről, ám a cionizmus politikai szárnya által vágyott nagyhatalmi jóváhagyást csak 1917-ben kapta meg a mozgalom a brit külügyminiszterről elnevezett Balfour-deklaráció formájában, mely egy Palesztinában megteremtendő „zsidó nemzeti otthon" felállításának támogatásáról szólt. A tárgyalt időszakra esik az arab nemzeti mozgalom artikulálódása is a Közel-Keleten.8 „Törökország egy mélyreható, csendes átalakulás kezdete előtt áll. Az arabok, akik felett a törökök zsarnokoskodtak, ráébredtek nemzeti, történelmi, faji összetartozásukra, 2005. ősz-tél 155