Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Vincze Hajnalka A rugalmasság fokozatos térnyerése az uniós realitásokat tükrözi. Vagyis azt a tényt, hogy a tagállamok nem csupán objektív képességeik és lehetőségeik, de politikai elképzeléseik és törekvéseik szerint is roppant különbözők. S bár hangsúlyosan nem a „végcélokra" vonatkoztatják, hanem a konkrét projektekre, tevékenységi területekre és politikákra, már önmagában a heterogenitás tudomásulvétele és intézményi formában megkísérelt kezelése is figyelemre méltó újdonságot jelent. Azonban korántsem veszélytelen újdonságot. Itt és most csupán néhányat említünk a korábban még nem érintett kockázatok közül. Szó volt már a fragmentálódás rémképéről, az unió egységének és politikái koherenciájának megőrzéséről, azonban a megerősített együttműködések összeegyeztethetőségére egymáshoz képest is ügyelni kell. A tagállamokat megosztó politikai-ideológiai ellentétek fényében ugyanis nem kizárt, hogy egyfajta bomlasztó licit indul: az egymással versengő kooperációs köröket instrumentalizálnák, és a törésvonalak mélyítésére használnák az elszigetelődéstől tartó országok. Szintén kitértünk már azokra az aggályokra, melyek a szorosabb együttműködésekben a közösségi szolidaritás leépítésének fügefalevelét látják. Eleddig viszont nem mutattuk be az érem másik oldalát. Azt a helyzetet, amikor az önmaga számára magasabb követelményeket támasztó csoport kerül hátrányba. Jól megfigyelhető ez a szociálpolitika vagy a környezetvédelem terén, ahol az életminőség, illetve a társadalmi és a generációk közötti szolidaritás jegyében szűkebb csoport által foganatosított szigorúbb intézkedések következménye a körön kívül maradók relatív versenyképességének növekedése. Ugyanezzel a problémával találkozunk egyébként a katonai kapacitások fejlesztése kapcsán is. Az a tagállam, amely büdzséjének nagyobb hányadát szenteli a védelmi képességek - egyébiránt elengedhetetlenül szükséges - előmozdítására, automatikusan lemarad a gazdasági növekedésért folytatott belső versenyben. Amíg a közös piac logikáját az unió egészében nem ellensúlyozzák és terelik mederbe határozott politikai megfontolások és prioritások, addig a nyers piaci szabályok lefelé nivellálják az ambíciókat. Akár a környezetről, akár a társadalomról, akár a védelemről legyen szó. A rugalmasság kapcsán gyakorta felvetődik az intézményi feszültségek problémája, valamint a nemzetek feletti és kormányközi dimenzió viszonya. Ami az első kérdést illeti, bár a közösségi intézményeknek (bizottság, parlament, bíróság) sem a klónozása, sem a belső klubokra töredezése nem tűnik vonzó megoldásnak (mindkettő egyaránt felvet elvi és gyakorlati kérdéseket), a megerősített együttműködések által jelenleg követett szabály - tudniillik, hogy a közösségi intézmények változatlan összetételben töltik be a normál döntéshozatali eljárásban megszokott szerepüket - legitimációs és politikai szempontból szintén erősen megkérdőjelezhető. Külön megoldatlan talány a szorosabb kooperációban hozott intézkedések kezelésének mikéntje és jogi státusa: minden valószínűség szerint olyan „potenciális acc]uis"-ró\ van szó, amely idővel majd - az uniós keretek közé való esetleges beemelést követően - a közösségi joganyag részét képezheti. 130 Külügyi Szemle
