Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai A nemzetekfelettiség versus kormányköziség vita a differenciálás apropóján újfent kiéleződik. Lévén, hogy a szorosabb együttműködések vélhetőleg túlnyomórészt a legkényesebb - kormányközi alapon kezelt - területeket érintik, következésképp az új politikák és tevékenységek az optimálisnak tekintett közösségi döntéshozatali módszer (ahol a bizottság javasol, a tanács a parlamenttel együtt dönt, a bíróság pedig számon kér) hatókörén kívül kerülnek megvalósításra. Ezt azonban két szempontból sem árt pontosítani. Egyrészt figyelembe kell venni az alaphelyzetet: a kormányköziség az ára annak, hogy ezekben a politikailag tabunak számító kérdésekben bárminemű haladás történjék. Másrészt pedig ez csupán az első állomás. Az integráció egésze során megfigyelhető folyamat a laza (uniós kereteken kívüli) kormányköziségtől a szigorúbb (szerződésen belül megvalósuló) kormányköziség felé történő elmozdulás, majd pedig a nemzetekfelettiség (bizottság, parlament, bíróság szerepe és többségi döntéshozatal) fokozatos térnyerése. S bár kétségtelen tény, hogy vannak olyan kérdések, melyek szupranacionális szabályozás alá vonása az unióban nemigen valószínűsíthető - s nem is feltétlenül volna kívánatos -, a szűkebb együttműködésen belül perspektivikusan ezek teljes vagy részleges közösségiesítésére is lényegesen több esély kínálkozik. Érdemes továbbá észben tartani egy, a brüsszeli bizottság kormányzásról szóló Fehér könyvének kidolgozása során tett igencsak helytálló megállapítást: „A »közösségi dinamizmus« nem csupán a szerződések által megszervezett módon jelentkezik. Sokszor a szerződések szürke zónáiban elhelyezkedő, utólag a dokumentumokba beemelt gyakorlatból nő ki, vagy a szerződéseken kívül halad, és a kormányközi utat használja."62 Elég csak arra gondolni, hogy az Airbus repülőgép, vagy az Ariane űrrakéta önmagában többet tett az európaiak szuverenitásának, kollektív érdekérvényesítési és cselekvőképességének biztosításáért, mint tengernyi szerződés és deklaráció. Ugyanakkor termé-szetesen egyetlen pillanatig sem szabad feledni az intézmények és szabályok lét- fontosságú „emlékezetőrző" szerepét. Az viszont, hogy milyen módon jutunk el oda, hogy a stratégiai célkitűzések egységesen intézményesített formát öltsenek, csupán az eltökéltségen és kreativitáson múlik. Mint azt Jean Monnet jegyezte meg Emlékirataiban: „Az általunk változási folyamatként elindított Európai Közösség végleges formájának elképzelése önellentmondás. Az eredmények megelőlegezése bénítja az újító szellemet. Ahogy haladunk, úgy fedezünk majd fel új horizontokat." 2005. ősz-tél 131
