Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai sokáig nem lesznek készek a politikai unióhoz szükséges szuverenitásátadásra. Az unió területét koncentrikus körökbe kell rendezni: lesz egy politikailag szorosan integrált, mindenki számára nyitva álló mag; egy a mai, kibővült Európai Unióhoz közeli csoportosulás; valamint a kötődő, idővel talán majd csatlakozó országok szélesebb csoportja, mely gazdasági, pénzügyi és társadalmi szolidaritásra épül."40 Ez a koncepció lényegét tekintve megegyezik az előőrs-elképzelések archetípusainak számító Delors- és Giscard-féle gondolatokkal. Mint azt ugyanis a brüsszeli bizottságot 1985 és 1995 között irányító Jacques Delors mondta: „A maastrichti szerződésben szereplő célkitűzések - melyek nekem már akkor, a tizenkettek számára is túlzónak tűntek - semmi esetre sem képezhetik a Nagy-Európa házassági szerződésének alapját. Jobb lenne most azonnal kijelenteni, hogy ambícióink szerényebbek, ám kivitelezhetőbbek, s azután megmutatni, hogy egy pozitív, nem pedig beletörődő megközelítésről van szó." Szerinte meg kell különböztetni két projektet, egy geopolitikait és egy politikait. Az első már önmagában is történelmi feladat: „egy nagy gazdasági közösség létrehozása, aminek a szabad kereskedelmen és az ahhoz szükséges szabályozásokon alapuló működése példaértékű lehet a globalizáció körülményei között." A másik projekt „kettős célt szolgál: az alapító atyák elképzeléseinek továbbvitelét és a politikai cselekvés képességének megteremtését".41 Delors úgy véli, hogy „ha a kibővülő Európa 2020-2025-re képes lesz konszolidálni a békét a tagállamok között (vagyis a népek közötti kölcsönös megértést, tehát a kisebbségek kérdésének rendezését); ha az Európai Uniót a fenntartható és szolidáris fejlődés keretévé alakította, amely képes a globalizáció által felvetett problémákra legalább részleges megoldásokkal szolgálni; végezetül pedig ha mindeközben sikerül megőriznie kulturális sokszínűségét, nos, akkor a történészek visszatekintve azt mondják majd: Európa nyertesként került ki a vállalkozásból. Ami viszont a gazdasági és monetáris uniót, a külpolitikát és a védelempolitikát illeti, ezeket hagyjuk meg azoknak akik hajlandók és képesek rá."42 A konventben elnöklő Valéry Giscard d'Estaing maga is rendkívül hasonló elképzeléseket vall. Miként azt ő fogalmazta: „Európa dimenzióváltása egyúttal az Európai Unióra vonatkozó projekt természetét is megváltoztatta. Az Európa-térség egyértelműen nem lehet az európai integráció jelen vagy jövőbeni folytatásának megfelelő kerete. Az Európa-nagyhatalom projektje - vagyis az alapítók elképzelése szerint ténylegesen integrált Európáé - nem azonos a másik, egyébként teljesen legitim projekttel, amely az Európa-térség kialakítását célozza. Ez egy másik terv, más célkitűzésekkel. Úgy kell felfogni, hogy az Európai Unió »magja« nem időrendi alapon definiálható - vagyis nem azokból áll, akik gyorsabban tudnak haladni, mint a többiek -, hanem a politikai akarat szerint: tagjai azok, akik messzebbre szándékoznak menni, mint a többiek. A »kemény ma« kizárólag annyiban kész a kibővülésre, amennyiben a benne részt nem vevő országok megváltoztatják az Európai Unióról alkotott elképzelésüket. Ez nem egy kétsebes- séges Európa, hanem a differenciált politikai akaratok Európája."43 2005. ősz-tél 127
