Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai két, ugyanakkor leszögezett három nagy alapelvet, miszerint: a megerősített együttműködéseknek a szerződés céljaiba kell illeszkedniük, az unió egységes intézményrendszerén belül kell működniük, továbbá nyitottnak kell mutatkozniuk anélkül, hogy egy részt venni nem kívánó tagállam megvétózhatná őket.17 A kormányközi konferenciát előkészítő Westendorp-csoport 1995 decemberében beterjesztett ajánlásai inkább a vonakodások számbavételében, semmint működőképes intézményi megoldások felvázolásában jeleskedett. Az ír elnökségnek mindössze a „tárgyalások konstruktív légkörét" konstatáló dokumentuma, a holland elnökség félhivatalos beterjesztése, majd hivatalos „addenduma", valamint a szokásos alkudozások nyomán egy meglehetősen paradox végeredmény született. A mindenki által elismert célkitűzéshez képest - tudniillik hogy a haladni vágyó tagállamokat ne akadályozzák az integráció továbbfejlesztésében az egyre növekvő unió kényszerei és nehézkességei - az elfogadott szöveg értelmében a megvalósítás során az ambiciózusabbaknak mindenképpen át kell küzdeniük magukat ezeken a kényszereken és nehézkességeken. Amszterdam után A megerősített együttműködések szerződésbe foglalását követően a rugalmassággal kapcsolatos összuniós kezdeményezések az új mechanizmus egyszerűsítésében és köny- nyebbé tételében merültek ki. Annak ellenére vagy épp azért - ez nézőpont kérdése -, mert a formula mind ez idáig egyetlenegyszer sem került alkalmazásra. A nizzai szerződés tehát a résztvevők minimálisan kötelező számát nyolcra csökkentette, az indítási procedúrát némileg áramvonalasította, továbbá a megerősített együttműködések hatókörét kiterjesztette a kül- és biztonságpolitikára is.18 Az akkor még tabunak számító védelmi kérdésekre vonatkozóan a 2004 októberében aláírt - azóta felettébb hányattatott sorsú - új szerződés nem csupán egy, de rögtön három különböző differenciálási formulát is javasolt. Mindeközben az előőrs-koncepció híveinek körében töretlenül folyt tovább a gondolkodás. Publicitást azonban csak ritkán kaptak - a bővítés közeledtével mindinkább politikai jégpályára tévedt aki a kérdést nyíltan próbálta feszegetni. Nehezítette még a dolgot, hogy a francia és német diplomácia következetesen beleesik ugyanabba a csapdába: összuniós tehetetlenkedés esetén az előőrs kialakításának ötletét fenyegetésként használja. Ezáltal - mint arra Jacques Delors több ízben figyelmeztetett - „egy alapvető, Európa jövője szempontjából létfontosságú kérdést pillanatnyi taktikai vitává silányít. Amivel csak azt éri el, hogy lealacsonyítja, sőt akár el is lehetetleníti azokat a gondolatokat, melyek Európa számára mindig is a továbblépést biztosították".19 Amszterdam óta komolyan csupán kétszer került a nagy nyilvánosság figyelmének középpontjába az előőrs kialakítása körüli polémia: 2000 tavaszán-nyarán, majd pedig 2003 derekán. Első ízben a nizzai szerződést előkészítő kormányközi konferenciával pár2005. ősz-tél 119
