Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Viticze Hajnalka amelyet a bővítés perspektívájában szükségesnek tekintenek az intézmények munkájának könnyítése és hatékonyságuk garantálása érdekében". Ezzel a már régóta fortyogó elképzelések kiszabadultak a palackból. Most csupán három, akkoriban nagy visszhangot kiváltó és azóta is referenciaként számon tartott politikai megnyilatkozást említünk. A korfui európai tanácsot követő nyári pihenő végeztével Edouard Balladur francia miniszterelnök koncentrikus köröket vizionáló Le Figaro cikke nyitotta a sort.13 Két nappal később a német Bundestag CDU/CSU-frakciójának előterjesztése fejtette ki a rugalmasságelképzelések történetébe Schäuble-Lamers-dokumentum néven bevonuló mag-Európa javaslatot.14 Noha szellemét tekintve rendkívül szorosan kötődött a Balladur-féle koncepcióhoz, mégis három végzetes hibát tartalmazott. Föderális Európáról beszélt, a brüsszeli bizottságban látta a jövőbeni kormányzó testületet, és név szerint beazonosította a részt vevő országokat. Ezután az előőrs tervek híveinek energiáját javarészt a szöveg körüli viharok és félreértések tompítása emésztette fel. A másik oldalon a brit diplomácia sem váratott sokáig magára. Alig egy héttel az inkriminált német dokumentum közzététele után a hollandiai Leiden Egyetemen mondott beszédével John Major kormányfő ellentámadásba lendült. Mint mondta: „Valós veszélyt látok a »kemény magról«, belső és külső körökről, kétsávos Európáról szóló diskurzusokban. Meghökkentenek azok az ötletek, melyek szerint az unióban egyesek egyenlőbbek lennének, mint a többiek."15 Major rögtön vázolta is a pick and choose vagy ä la carte jelzővel emlegetett koncepciót: az egységes alapokon (például a közös piacon, külkereskedelmi és környezetvédelmi politikán) túlmenően valamennyi tagállam szabadon dönthet arról, miben kíván részt venni, illetve mitől szeretne inkább távol maradni. Mindez persze csak előjáték volt az amszterdami szerződés kidolgozása során tetőző, jobbára a kulisszák mögött folytatott vitákhoz.16 Általánosságban elmondhatjuk, hogy bár a rugalmasság megszervezésének szükségességét a nagy többség nem kérdőjelezte meg, egymás terveit komoly gyanakvással kezelték a felek. Az á la carte elgondolásokban szinte mindenki felismerte az európai építkezés fragmentálódásának, szabadkereskedelmi övezetté hígításának veszélyét. A közösségi „ortodoxia" képviselői a maguk részéről lényegében minden olyan rugalmassági formulát rendkívüli óvatossággal szemléltek, amelynek időtartama nem volt előre korlátozott. A különböző előőrsterveket (koncentrikus körök és mag-Európa) a tagállamokat megosztó potenciálja miatt érte kritika, továbbá a gazdasági-társadalmi kohéziós mechanizmusok legnagyobb haszonélvezői tartottak attól, hogy egy ilyen típusú fejlődési pálya a közösségen belüli financiális szolidaritás megcsappanásához vezet. A csatlakozni vágyó országok pedig a „másodosztályba" re- kesztésükre irányuló fortélyt láttak bárminemű rugalmassági elképzelésben. A Jacques Chirac és Helmut Kohl által 1995 novemberében megelőlegezett, majd külügyminisztereik közös dokumentumában 1996 októberében kifejtett javaslat a „megerősített együttműködésekről" igyekezett egyfajta szintézist teremteni a szemben álló koncepciók között. A hangsúlyt arra helyezte, hogy a leglassúbbak nem fékezhetik a többie118 Külügyi Szemle
