Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai lamfőnek egy élysée-beli négyszemközti ebéd alkalmával is jelezte: „Sajnálom, hogy nem tudta megvalósítani a konföderációt, mert az lehetővé tette volna, hogy ezek az országok már nagyon hamar a család részének érezzék magukat történelmi, földrajzi és politikai szempontból egyaránt. Azzal, hogy a belépésüket nem csupán politikai megfontolásoknak rendeljük alá, hanem a közös piachoz való alkalmazkodásra való képességüknek is, csalódásokat és ellenérzéseket fogunk kelteni. Az Ön politikai üzenete helyes volt."10 Ugyanakkor a bővítés perspektívája korántsem az egyetlen - valójában nem is a legfontosabb, noha hivatkozásként a leggyakrabban alkalmazott - megfontolás volt a differenciálás felé mutató törekvésekben. Maastrichtban ugyanis az unió létrehozásával és kompetenciaköreinek a legkényesebb politikai területekre történő (tényleges vagy potenciális) kiterjesztésével több mint egyértelmű lett az is, hogy közös célkitűzések egységes követéséhez már a tizenkettek is túl sokan vannak. A szociális jegyzőkönyv kapcsán Nagy-Britannia meghatározatlan időtartamú derogációt ért el. A gazdasági és pénzügyi unió (EMU) harmadik fázisából Nagy-Britannia és Dánia kívánsága szerint kimaradhatott. A J.4 cikk értelmében az unió által „követett politika nem befolyásolhatja a tagállamok biztonság- és védelempolitikájának sajátosságait", amire hivatkozva Dánia az edinburghi csúcstalálkozón elérte a védelempolitikából való távolmaradását is. Összességében elmondhatjuk, hogy Maastricht több szempontból is forradalmasította a rugalmassággal kapcsolatos korábbi szemléletet. Egyrészt az addigi objektív (gazdasági-társadalmi) szempontok mellé felsorakozott a szubjektív (politikai szándék alapú) megfontolás. Míg a differenciálás korábban javarészt a bővítések által felmerülő sebességbeli különbségek áthidalására szolgált, ezúttal már a mélyítéssel kapcsolatos politikai elképzelések közötti eltéréseket volt hivatott kezelni. Ezzel párhuzamosan kikristályosodott a mögöttes koncepció, miszerint „nem lehet egy országot arra kényszeríteni, hogy a közösség valamennyi előrelépésben és megerősítésében részt vegyen, ugyanakkor egyetlen ország sem akadályozhatja meg partnereit abban, hogy tovább haladjanak".11 Maastricht után Míg azonban a rugalmassági megoldások Maastrichtban ad hoc alapon, végső megoldásként kerültek alkalmazásra, a következő évek vitái már arról szóltak, hogy miként alakulhat az integráció eseti eszközéből elismert integrációs módszerré a differenciálás.12 A startlövést az 1994. júniusi korfui csúcstalálkozó adta le. Itt (az osztrák, finn és svéd csatlakozás nyomán elkerülhetetlen intézményi reformok körüli vitákra való tekintettel) a tagállamok állam- és kormányfői úgy határoztak, hogy a maastrichti szerződésben előirányzott kormányközi konferencia feladatai közé tartozik majd az intézményrendszer működésének a bővítések fényében való felülvizsgálata. A szavazati súlyok, a minősített többségi küszöb és a bizottság összetétele mellett „beleértve minden más intézkedést, 2005. ősz-tél 117
