Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Többkörös Európa: a rugalmas integráció színeváltozásai mindkét részvételi kritériumot (képesség és hajlandóság) megemlítik, illetve, hogy a két forgatókönyv egyesülhet, amennyiben a különböző területeken elindított megerősített együttműködési körök metszetéből előbb-utóbb a legambiciózusabb tagállamok előőrse rajzolódhat ki (olimpiai karikák analógia). Végezetül szót kell még ejteni két specifikus esetről: a döntéshozatalban megjelenő „konstruktív tartózkodás" mechanizmusról, valamint a legnagyobb tagállamok közötti informális egyeztetésről, az úgynevezett „direktóriumról". A konstruktív tartózkodás lehetőségét az amszterdami szerződés (J. 13) vezette be az uniós szerződésekbe (TEU 23). Eszerint a közös kül- és biztonságpolitika területén „a szavazástól való tartózkodás esetén tartózkodásához a tanács bármely tagja egy formális nyilatkozatot fűzhet. Ebben az esetben nem köteles a határozatot alkalmazni, de elfogadja, hogy a határozat kötelezi az uniót". A kérdés természetesen az, hogy milyen konkrét kérdésben és ki a tartózkodó. Mert bár adódhatnak helyzetek, ahol regionális vagy történelmi affinitások miatt egy- egy közép- vagy kis kategóriájú tagállam részvétele kulcsfonosságú, ám a külkapcso- latok terén általában Franciaország, Németország vagy Nagy-Britannia távolmaradása egészen más súllyal esik latba, mint mondjuk Máltáé vagy éppen Magyarországé. S ez közvetlenül az utolsó, gyakran emlegetett differenciálási módozathoz vezet bennünket: a „három nagy" direktóriumához. A kívülállók részéről többnyire elvben kritizált, a gyakorlatban hasznosnak tartott informális egyeztetés az unió tagságának és kompetenciaköreinek bővülésével mindinkább elkerülhetetlennek látszik. Kérdés persze, hogy megmarad-e a jelenlegi nem hivatalos koordinálás szintjén, avagy idővel egyfajta EU Biztonsági Tanács létrehozásának irányában próbál elmozdulni.8 Történeti áttekintés Mindenekelőtt nem árt emlékeztetni: a Szén- és Acélközösség, majd pedig az Európai Közösség maga is amolyan előőrsként jelent meg a háború után a legkülönbözőbb együttműködési formulákkal kísérletező európai kontinens intézményi palettáján.9 Jellemző módon Nagy-Britannia már akkor - igaz, akkor még csak kívülről - igyekezett megtorpedózni, egy szabadkereskedelmi övezetben felhígítani a szorosabb integrációs terveket. Miután London 1955 őszén távozott a római szerződést kidolgozó Spaak-bizott- ságból, a britek úgy kívánták elkerülni gazdasági-politikai elszigetelődésüket, hogy a tizenhét tagállamot tömörítő Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetében javasolták az ipari termékek kereskedelmének teljes liberalizálását - az agrárszféra, a tengerentúli országok, a vámunió és bármiféle közös politika mellőzésével. Miután ez a tervük kudarcot vallott, a tizenegy kimaradó élére állva létrehozták az EFTA-t (Európai Szabadkereskedelmi Társulást), ám hamarosan már be is nyújtották csatlakozási kérelmüket az „úttörő országcsoportként" látványos eredményeket produkáló közösségbe. Azonban 2005. ősz-tél 115
