Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Vincze Hajnalka: Többkörös Európa : a rugalmas integráció színeváltozásai
Vincze Hajnalka felállásra a továbbiakban „szélesebb együttműködésként" utalunk.4 Ennek legkényesebb, az unió intézményi egységét leginkább próbára tevő válfaja, amikor harmadik országok részvételével korábban párhuzamosan folyó együttműködés emelkedik uniós politikává. Ilyenkor a kulcsmomentum az uniós döntéshozatal integritásának megőrzése. Jó példa volt rá Norvégia és Izland esete a Schengen-megállapodás uniós szerződésbe foglalásakor. Az 1999. május 18-án aláírt egyezmény értelmében e két nem EU-tag ország továbbra is részt vesz a Schengen acquis-ra építő intézkedések kidolgozásában, ám az azokról szóló döntést ezentúl kizárólag az EU-tagállamok hozzák meg, noha Norvégiára és Izlandra is vonatkoznak.5 A másik hasonló - elméletileg könnyebb, gyakorlatban nehezebb - helyzetnek az ESDP (európai biztonság- és védelempolitika) útnak indításakor lehettünk tanúi. Bár a nem EU-tag európai NATO-tagállamok nem teljes jogú, hanem csak társult státust élveztek a részlegesen uniós keretek közé bevont WEU-ban, az EU-NATO viszony, az Egyesült Államok nyomása, illetve a kölcsönös török-görög gyanakvás miatt az ESDP-ben való részvételük rendezése rendkívül bonyolult feladatnak bizonyult.6 Ami a differenciálásról folytatott vitákban leggyakrabban előkerülő rugalmassági formákat illeti: az integrációs folyamat egészéhez való viszonyulás alapján a spektrum egyik felén a többsebességes, a másikon pedig az a la carte elképzeléseket lehet beazonosítani. A többsebességes megoldások tökéletesen összeegyeztethetők az európai integráció klasszikus logikájával. Eszerint a tagállamok mindannyian azonos célokat követnek, ám a megvalósítás üteme különbözhet, tekintettel objektív (gazdasági-társadalmi) szempontokra. Ezzel szemben áll a szubjektív (politikai szándék) alapján megvalósuló rugalmasság, melyben az egyes tagállamok az adott területen kitűzött cél iránti elkötelezettségük függvényében választhatnak, hogy részt kívánnak-e venni, avagy sem egy bizonyos politikában. A többsebességes megoldásokat tehát az opt-in/opt-up (az integráció szempontjából előremutató) hozzáállás jellemzi, míg az á la carte koncepció opt- out/opt-down (vonakodó, statikus) szemléletet tükröz.7 Két sajátos variáns külön említést érdemel. Egyrészt az előőrs- vagy magközpontú elképzelések, másrészt az amszterdami szerződéstől kezdve az unió arzenáljában helyet kapó megerősített együttműködések. Az előőrs tervek a többsebességes skála felső szélén találhatók (vagyis a leginkább ambiciózus tagállamok a többieket nem bevárva szőkébb körben minden kulcsterületre kiterjedő szorosabb integrációt valósítanak meg). A megerősített együttműködések rendszere pedig egy hibrid - a többsebességes és az ä la carte megközelítés között valahol félúton elhelyezkedő - mechanizmus. Az előőrs és a megerősített együttműködések közötti különbséget mindenekelőtt az egyes szám/töb- bes szám érzékelteti, amit egyúttal koncentrikus (egyközpontú) vagy egymás mellett elhelyezkedő (többközpontú) körök formájában szokás megjeleníteni. Egyáltalán nem közömbös tehát, hogy egy-egy megnyilatkozás „úttörő országcsoportot" avagy „úttörő országcsoportokat" javasol. Tovább bonyolítja a képet, hogy többnyire mindkét esetben 114 Külügyi Szemle
