Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár ben. 5. A regionális szervezetek közül az ÉD-nek továbbra is fontos partnere marad a Balti-tengeri Államok Tanácsa, a Barents Euro-arktikus Tanács, a Miniszterek Északi Tanácsa és az Északi-sarki Tanács. 6. A regionális és határokon átnyúló együttműködésben fontos szerepet játszanak a szubregionális és lokális szereplők, az egyetemek, a magánszektor és a nem kormányzati szervezetek.129 A finn és a svéd EU-elnökség összehasonlítása Manapság „divatos" az Európai Tanács elnökségeit összehasonlító elemzések készítése. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elnökségeket betöltő államok magatartása nagymértékben eltér. Ebben az összefüggésben Bengtsson, Elgström és Tallberg találóan a nemzeti érdekeiket „felhangosító" (amplifier) és „lehalkító" (silencer) államokról beszél. Az alapítók közé sorolható, gyarmati múlttal rendelkező Franciaország például kifejezetten nemzeti érdekei elősegítésére használta fel az elnökséget 2000 második felében, míg a konszenzusos politikai kultúrával jellemezhető északi tagállamok (Finnország 1999 második, Svédország 2001 első és Dánia 2002 második felében) sokkal inkább hajlandók voltak figyelembe venni a „közös európai érdekeket", a pártatlanság és a semleges együttműködés normáinak megfelelően.130 Az Európai Tanács elnöke hármas feladatköréből adódóan a) meghatározza a találkozók napirendjét; b) kompromisszumos javaslatokat dolgoz ki és megteremti a hatékony döntéshozatal kedvező feltételeit; valamint c) képviseli az Európai Tanácsot külső és belső színtéren egyaránt.131 Fia összehasonlítjuk a finn, a svéd és a dán EU-elnökséget az irányító/menedzseri, a közvetítő/brókeri és a közvetítő/reprezentatív szerepkör szerint, mindhárom esetben nyomon követhető a nemzeti érdekek felhangosítása, mindazonáltal különbségeket is megállapíthatunk. Az északi társainál korábban, 1973-ban EU-taggá vált Dániát feszélyezte a legkevésbé a nemzeti érdekek elősegítése, míg Finnország követte a leginkább a pártatlanság és a semlegesség szempontjait - esetenként akkor is, ha ez a magatartás ellentétes volt a finn nemzeti érdekekkel.132 A svéd kormány viszonylag korán, 1999-ben megkezdte a 2001-es elnökség előkészületi munkálatait. A svéd elnökséget kettős célkitűzés határozta meg: javítani Svédország „vonakodó európai" (reluctant European) reputációján, illetve vonzóbbá tenni az uniót a svéd állampolgárok számára.133 Ennek jegyében jelentette ki Lena Hjelm-Wallén miniszterelnök-helyettes, hogy „a kormány legfőbb ambíciója és stratégiája [...] egy kompetens, hatékony és eredményorientált elnökség vezetése, ami előmozdítja az EU napirendjén lévő közös ügyeket."134 A politikai napirendformálás során a svéd kormány pártatlanságra törekedett, megítélése szerint a svéd érdekeknek való kedvezés negatív kritikát válthatott volna ki a többi kormány részéről, illetve egy váratlan - unión belüli vagy távoli - esemény elvonhatta volna a figyelmet a Svédország által meghatározott prioritásokról.135 Mindazonáltal Svédország igyekezett a saját érdekeivel összhangban felállítani 60 Külügyi Szemle
