Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Halász Iván: A nemzetközi igazgatás a válságövezetekben
Halász Iván vezeteket, hogy megfelelő szakemberekkel és képzésekkel segítsenek „beindítani" az önálló kongói államiságot. Az alapvető közszolgáltatásokhoz például szükség volt mérnökökre, tanárokra, rádiós szakemberekre, pilótákra, meteorológusokra, fizikusokra, mezőgazdasági, postai, népjóléti és más szakemberekre. Az ilyen szélesen felfogott akció finanszírozására egy külön alapot, az Egyesült Nemzetek Kongói Alapját (United Nations Fund for the Congo) kellett létrehozni, amelyet főleg önkéntes hozzájárulásokból töltöttek fel. Voltak időszakok, amikor bizonyos területeken tulajdonképpen a helyi szervekkel együttműködő ONUC gyakorolta a de facto hatalmat és ellenőrzést. Ezen kívül az ONUC polgári komponensének égisze alatt szervezték a helyi szakemberek tanfolyamait, próbálták beindítani a közigazgatási képzést és megreformálni a hadsereget. Már 1960-ban és 1961-ben az ONUC képes volt 48 országból származó 600 külföldi szakértőt hozni Kongóba a távozó belgák helyére. A toborzásukban segítségére voltak olyan szakosított ENSZ-szerveze- tek, mint az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organizations, UNESCO) vagy az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO).17 Ebből is látszik, hogy az ONUC misszió bár nem gyakorolta nyíltan és egyedül a hatalmat, nagyon komoly szerepet játszott a független kongói államiság kezdeti „beüzemelésében". Ugyanakkor az, hogy az ONUC adminisztratív és részben közszolgáltatási funkciókat töltött be Kongóban, nem az ENSZ eredeti szándékaival magyarázható, hanem azokkal a kaotikus, polgárháborús körülményekkel, amelyekkel a békefenntartók találkoztak ebben a válságövezetben. Lehet, hogy sok későbbi elemző emiatt feledkezett meg gyakran az ONUC civil adminisztratív oldaláról, és csak tevékenységének katonai oldalát emelte ki.18 A mostani „válságkezelő" és „államépítő" kezdeményezések közvetlen előzményének lehet tekinteni a következő akciókat: a kambodzsai átmeneti missziót, a Szomáliái próbálkozást, a ruandai beavatkozást, valamint Kelet-Szlavónia, Dél-Baranya és Nyu- gat-Szerémség ENSZ-igazgatását 1996 és 1998 között. Kambodzsában az ENSZ olyan átmeneti hatóságot hozott létre 1992-ben, amelynek célja nem egyszerűen csak a felek szétválasztása és a tűzszünet betartásának megfigyelése, hanem a polgári közigazgatás átalakítása, a választások lebonyolítása, a menekültek visszatelepítése és az emberi jogi kérdések rendezése volt.19 Az UNTAC (United Nation Transitional Authority in Cambodia) akciójának legitimitása azon alapult, hogy az 1991 októberében Párizsban aláírt kambodzsai rendezési egyezmény értelmében felállított Legfelsőbb Nemzeti Tanács az ENSZ-re ruházta a hatalmat az egyezményben foglaltak végrehajtására.20 A fent felvázolt tendencia, azaz az ENSZ aktívabb és átfogóbb szerepe a konfliktus utáni válságkezelésben és az infrastrukturális újjáépítésben az 1990-es évek folyamán tovább mélyült és fejlődött, bár nem mindig bizonyult sikeresnek. Ilyen akció volt például a Szomáliái ENSZ-művelet (UNOSOMI. és UNOSOM II.)21 Míg az 1992 és 1993 áprilisa között mandátummal rendelkező UNOSOM I. feladata az ENSZ-személyzet biztonságának garantálása volt, valamint a humanitárius segélyek eljuttatása a megfelelő elosztó 252 Külügyi Szemle
