Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Szigeti Péter: Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog
Szigeti Péter önrendelkezési jog azon alapkérdése, hogy „ki az a nép, akit ez a jog megillet?", nem igazán merül fel (természetesen az a nép, aki(k) ezt döntő tömegben állítják magukról); a valódi kérdés az, hogy hol van a határa a népnek, mind földrajzi, mind személyi értelemben.43 Az önrendelkezni kívánó népek, mindezen túl, szaporodnak is: ma a Balkánon olyan népek akarnak saját államot, akiket nyolcvan éve még saját elitjeik is önállóan életképtelennek ítélt. Crawford méltán használja a matrjoska-baba hasonlatot.44 Az önrendelkezési elv gyakorlata azonnali és katasztrofális következményekhez vezetett: „[ojlyan kontinenst akartak létrehozni, melyet az etnikailag és nyelvileg homogén népesség által lakott, precízen meghatározott territoriális államok jellemeznek, ez azonban logikusan vezetett el a tömeges kiűzetéshez és a kisebbségek kiirtásához",45 hiszen az etnikailag teljesen egynemű népesség a történelem során mindaddig ismeretlen volt, de legalább is nem bírt politikai jelentőséggel. A „határkiigazításokat" tovább súlyosbította, hogy az etnikai határok, ahol létre is jönnek, nem vezetnek lakható államok kialakításához, az etnikai elvet mindenhol lerontják gazdasági, katonai, biztonságpolitikai megfontolások, eleve lehetetlenné téve egy békés „népek Európáját".46 A földrajzi bizonytalanság és a (geo)politikai mohóság vezetett az 1990-es évek „új típusú" etnikai konfliktusaihoz is, melyek az Európában az első világháború után lezajlott „tiszta nemzetállamok" megteremtését célozzák, csak sokkal brutálisabb eszközökkel - közelmúltbeli példák a jugoszláv konfliktus(ok), vagy a ruandai népirtás. Európa etnikai sokszínűsége - bár ezúttal az Európán kívüli bevándorlásnak köszönhetően - azóta mellesleg visszaállt, és a nemzetfeletti integrációk hajnalával politikai jelentősége újra csökkent. Máshol viszont a nemzet az alapvető, sőt a megteremtendő csoport, amit hasonló módszerekkel „igazítanak" az államhoz, mint régen Európában 47 Az etnikai konfliktusokat politikai céllal robbantják ki, természetesen meglévő különbségeket indokul véve, de a konfliktus kitörése után meginduló gyűlöletspirál már elsöpri az eredeti (általában belpolitikái okokat.48 Mindkét, például vett esetünkben jelen van egy demagóg vezéregyéniség (Milosevic, illetve Habriyama), aki népcsoportja vélt vagy valós sérelmeit a szomszédos népek ellen irányítja. Ezek a (már folyó) konfliktusok már túl vannak az igazságosságon, és a hegeli „elismerésért", avagy, Carl Schmitt szavaival „a másik, az idegen" ellen folynak, akinek a „lényegéhez elegendő, hogy különösen intenzív értelemben egzisztenciálisan valami más és idegen".49 Ezért nem is ítélhetők el, vagy legalább is nem oldhatók meg, sem jogi, sem erkölcsi eljárásokkal és módszerekkel. A „nemzetközi közösséget" az ilyen konfliktusok különösen nehéz helyzetbe hozzák: a jogi status quo megsértése jogi, a jus in hello tömeges megsértése erkölcsi kötelességgé teszi a beavatkozást, de politikai alternatívát a béketeremtés nem tud nyújtani. A kölcsönös és tömeges emberi jogi jogsértések után nehéz komolyan venni a békés egymás mellett élés alapelvét, a nemzetközi közösség érdeke pedig csak az emberi jogi minimum visszaállítására terjed ki, politikai rendezést, az önrendelkezés és a területi integritás alapelvei között őrlődve (mint jelenleg 234 Külügyi Szemle
