Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Szigeti Péter: Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog
Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog Az önrendelkezés jogának nemzetközi jogi elfogadása és következményei Az önrendelkezésnek három különböző értelmezése van: egyfelől a belső önrendelkezési jog, avagy a jog az autonómiára; másfelől a külső önrendelkezési jog, a független, szuverén állam létrehozásának joga; harmadrészt pedig az önrendelkezés joga, mint demokratikus jog, jog a politikai berendezkedés megválasztására.34 Bár a harmadik értelmezés nem gyakran használt, több alapvető emberi jogi dokumentumban szerepel,35 és az utóbbi években újra tudományos vita tárgya lett, mint jog a demokráciára - ezt a következő fejezetben fogom megvizsgálni. Koskenniemi általánosságban mondhatja, hogy a önrendelkezés joga és a területi sérthetetlenség joga ugyanannak a jognak a két oldala, ha ezt az államhoz rendeljük (jogilag);36 de politikai értelmében ez a jog az államot megelőzi (a kultúrnemzeti felfogás alapján) illetve folyamatosan fennáll.37 Jelenleg azok az esetek relevánsak, amikor az önrendelkezés joga és a bel- ügyekbe való be nem avatkozás elve ellentmondanak egymásnak: az elszakadni kívánó államrész jogi helyzete, és a polgárháborúba beavatkozás nemzetközi kötelessége. A nemzetközi viszonyok terén a nemzet fogalma totális győzelmet 1917-et követően aratott, amikor Wilson az Egyesült Államok élén belépett az első világháborúba, és közzétette az önrendelkezés és a kollektív biztonság elvére alapozott új világrendtervezetét.38 A kollektív biztonság elméletével az előző fejezetben foglalkoztam; a békés nemzetállamok rendszerének gondolata, amellett, hogy a világháborúért való felelősséget kizárólag a kelet-európai autokratikus rendszerekre terhelte - figyelmen kívül hagyva a demokratikus országok népességének lelkesedését a háború kezdetekor -, az előző század „Népek Európája"-elképzelésnek egy alig modernizált változata volt. A nemzetállam létrehozásának nemzetközi szükségességének folyamata hozta meg az önrendelkezés elvének nemzetközi jogi elismerését, először, az 1950-60-es évek során, csak a gyarmati országok felszabadulási jogaként. Mindaddig az önrendelkezési jog (a Népszövetség, és később az ENSZ gyakorlatában) csak mint a kisebbségi jogok lehetősége szerepelt, elsősorban mint a kulturális önazonosság joga - egyszóval mint egyéni emberi jog, és nem mint egy független vagy autonóm „politikai test" létrehozásának joga.39 A politikai test létrehozásának jogát, abban az értelemben, hogy minden népnek saját állam jár, mely e csoport tagjait maradéktalanul egybefogja (ez tehát egyenlő az elszakadás jogával), a nemzetközi jog saját hatáskörén kívülinek nyilvánította. Minden államnak joga saját területi integritását minden lehetséges (az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot nem sértő) eszközzel védeni, az állam alatti szereplőkre pedig a nemzetközi jog, mivel nem alanyai annak, nem rak olyan kötelezettséget, hogy ne nyilvánítsák magukat függetlennek.40 Ugyanakkor az államok alapvető (politikai) érdeke, hogy egész területüket megtartsák, így az új államoknak, ha nem rendkívüli körülmények között jöttek létre, rendkívül nehéz magukat elismertetni.41 Ez, noha általános gyakorlat, nem szokásjog - nem társul hozzá opinio juris, az államelismerést pedig az államok elszántan védelmezik a jog elől, mint külpolitikai játékterük fontos részét.42 Az 2005. tavasz-nyár 233
