Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - NEMZETKÖZI JOG - Szigeti Péter: Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog
Az erőszakhasználatot legitimáló jelenkori politikai eszmék és a nemzetközi jog ben, mint annak felmelegített változata. Augustinus akkor tekintette tökéletesen igazságosnak a háborút, ha az Isten irányítása alatt és az ő parancsainak teljesítése céljából folyik. Az »igazságos háború« modern teoretikusai éppen ezt a fajta értelmezést zárják ki. A háborúkat teljesen e világi vállalkozásoknak tekintik. Ezért kell kitalálni (vagy felfedezni) olyan elveket, amelyek minden állam számára kötelezőek (vagy annak kellene lenniük), mihelyt háborús helyzetbe kerülnek, s háborút vívnak. (...) [A]z új az a metaelv, hogy ugyanazok az elvek vonatkoznak (vagy ugyanazoknak az elveknek kellene vonatkozniuk) valamennyi háborús félre. Az igazságos háború elveit ezért univerzáléknak tekintik (...).4 A pacifizmus és a szekularizáció hatása, hogy a béke abszolút érték lett, és eltörölt minden más korábbi „szent" vagy abszolút okot (Istenen és a valláson kívül ide számítva minden más ideológiát is).5 Az egyetlen részleges és bizonytalan kivétel a nemzet, amelyet Hegel hatására, illetve a nemzetközi rendszer nemzetállam-alapú felépítésére tekintettel a Nyugat hajlamos az egyetlen, az univerzális világrendszerbe beilleszkedni képes politikai entitásnak tekinteni. Az igazságos háború modern elmélete így nagyrészt osztja a nemzetközi jog általános békeparancsát, és abszolút igazságosnak csak az önvédelmet ismeri el.6 Ez nemcsak (majdnem) minden támadás igazságtalanságát jelenti, hanem az erkölcsileg semleges vagy „építő" küzdelem (például a lovagi háború) létjogosultságát is tagadja.7 Az univerzalitás követelményének már több és ellentmondásosabb következménye van. Először is, ez alapján egy nyugati és vallási alapú (tehát kétszeresen is partikuláris eredetű) normarendszer az egész világra rá akarja magát erőltetni - a Nyugat általános békeparancsát érdemes összehasonlítani az iszlám azon tanításával, mely szerint Mohamed próféta, mikor megkérdezték tőle, hogy mondjon egy olyan erényt, mely egyenértékű a hitért való küzdelemmel, nem tudott ilyet mondani.8 A nemzetközi jog legitimitása, amíg csupán világméretű eljárási kereteket próbál biztosítani, nem vádolható etnocentrizmussal; de a jelenlegi nemzetközi jog éppen egyre tartalmibb és hatékonyabb próbál lenni. A legfőbb modern tartalom, az univerzalitás és a szekularizáció eredményeképpen, az emberi jogok kvázi-vallási eszméje.9 Itt tér vissza az igazságos háború vallási eszméjének abszolút (támadástól és védekezéstől független) legitimációja, és itt ér véget a nemzetközi jog által elrendelt abszolút békeparancs morális érvényessége. Az emberi jogok tömeges és súlyos megsértését, ami eléri a népirtás vagy a tömeges emberiesség elleni bűncselekmények határát, egy mai erkölcsi elmélet sem legitimálja.10 Az emberi jogok folyamatos betartása ugyanakkor egy szükségképpen individualisztikus társadalmat implikál, ami már jogi dokumentumok terén sem teljesen elfogadott, sőt végső soron ellentmond az önrendelkezés elvének. Hogy egy ilyen társadalom - erőszakkal vagy anélkül - jogosan megteremthető, újabb nagy kérdések forrása. Ezeket a demokráciáról és a „liberális békéről" szóló fejezetben fogom megvizsgálni. 2005. tavasz-nyár 229
