Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Magyarics Tamás: A brit biztonságpolitika ötven éve
Magyarics Tamás után kimaradt az egységes valutarendszerből, a biztonság területén kárpótolhatja magát, és ott tehet szert európai vezető szerepre. Blair még tovább ment ezen az úton az 1998 végén St. Malóban tartott brit-francia megbeszéléseken: vendéglátójával, Jacques Chirackal egyetértett abban, hogy az EU-nak minden téren vezető szerepre kell törekedni a világban. Ennek egyik alapfeltétele az, hogy Európa képes legyen önálló katonai akciókra, hogy a politikáját megfelelő katonai erővel támassza alá, s ehhez alakítsa ki a szükséges struktúrákat és képességeket. Tony Blair döntését feltehetően befolyásolta az a törekvés, hogy az Egyesült Királyság egyenrangú szerepet kapjon a francia-német tengely mellett. Továbbá, ha Párizs azt kívánta, hogy az EU globális szereplő legyen, és ellensúlyozza az Egyesült Államokat, akkor ebben szüksége volt az Egyesült Királyság haderejére is. A britek reálpolitikai kombinációiban pedig bizonyára helyet kapott a sok tekintetben kényelmetlenül túlságosan szorossá váló francia-német együttműködés bizonyos mértékű lazításának szándéka is. Ám az 1990-es évek második felének balkáni eseményei meggondolásra késztették a brit vezetést. Röviden jellemezve a helyzetet: egyrészt szembe kellett nézniük az úgynevezett Holbrooke-effektussal,40 másrészt, ahogy Tony Blair 2000. októberben Varsóban kifejtette: „Európában napjainkban nem csupán a békéről van szó. A helyzet legalább annyira megköveteli a kollektív erő alkalmazását is."41 A londoni biztonságpolitikai szemléletváltozás az ezredforduló környékén tehát egyfelől visszatérést jelentett a szorosabb európai opcióval való „flörtölés" után a hagyományos atlantista megközelítéshez, másfelől jelentős elmozdulást jelentett a Munkáspárt biztonságpolitikájában, amely korábban „Amerika-szkeptikus" volt, különösen az 1980-as években. A blairi „harmadik út" nem csupán a thatcheri gazdaság- és társadalompolitika, hanem a biztonságpolitika számos elemének az átvételét is jelentette, s ennek egyik jelképes megnyilvánulási formájaként, igaz, 2001. szeptember 11-e után, Tony Blairt is ugyanazzal a dehonesztáló jelzővel illették a bírálói, mint nagyjából két évtizeddel korábban Margaret Thatchert: „Bush (illetve Reagan) ölebe." Tony Blair biztonságpolitikai felfogása valóban közelebb került az amerikaiakéhoz, s ugyanez mondható el külpolitikájának főbb elemeiről is, amelyek meghatároz- ták/meghatározzák a Munkáspárt jelenlegi biztonságpolitikai elképzeléseit. Balir külpolitikai „víziójának" alappilléreit az alábbi tényezők adják: a) atlanti együttműködés; b) gazdasági liberalizmus; c) a mélyebb európai politikai integrációval szembeni szkepszis; d) az EU további bővítésének a híve (így, többek közt, Törökország tagságát is támogatja ugyanúgy, mint kívülről az Egyesült Államok - a török tagságnak jelentős biztonságpolitikai vonzatai vannak); e) az EU-t az Egyesült Államok partnereként képzeli el, s nem ellenzi az „egypólusú" világot, szemben a francia felfogással, amely a többpólusú világ mellett áll ki és „rivális hatalmi központokat" képzel el; 0 annyiban híve a közös európai kül- és biztonságpolitikának, hogy az európai védelmi képességek növelik az amerikaiaknak az atlanti szövetség melletti elkötelezettségét; továbbá az európai kül- és biztonságpolitikát London az atlanti szövetség egyik elemének tekinti európai eszközökkel, miközben Párizs európai vállalkozást lát benne a szövetségi képességek felhasználásával. 218 Külügyi Szemle
