Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Magyarics Tamás: A brit biztonságpolitika ötven éve
Magyarics Tamás A tárgyalt időszak egyik középponti kérdése a független brit nukleáris erő kifejlesztése volt. Nyilvánvaló, hogy rendkívül összetett okokkal állunk szembe, de az alábbi tényezők talán közelebb visznek bennünket az ez irányú brit törekvések megértéséhez. Először: a hidegháborúban a nukleáris erő birtoklása szükségesnek látszott a nagyhatalmak „klubjába" való belépéshez. Másodszor: a britek ezzel üzenetet szerettek volna küldeni Moszkvának, hogy a Nyugat adott esetben használná ezeket a fegyvereket a saját védelmében. Harmadszor: „biztosítékot" jelentett arra az esetre, ha az Egyesült Államok kivonulna a NATO-ból (Európából); a brit és a francia elrettentő erő még mindig elegendő lehetett volna egy Nyugat-Európa ellen irányuló támadás elrettentésére a szovjetek veszteségi küszöbének radikális emelésével. Továbbá: az 1957-es úgynevezett szputnyiksokkot követően egyesek kétségbe vonták Washington elkötelezettségét arra, hogy akár egy nukleáris háború árán is megvédené Nyugat-Európát; ezzel ugyanis egy olyan „sebezhetőségi ablak" nyílt az Egyesült Államokra, amely az ország történetében először lehetővé tette egy idegen hatalomnak, hogy távolból indított fegyverekkel elérje Amerika kontinentális területeit. Ugyancsak nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről, mint például Mike Mansfield szenátoré volt az 1960- as évek második felében, amikor komolyan szóba került az európai amerikai katonai jelenlét jelentős csökkentése.12 Negyedszer: a nukleáris erő fejlesztése pénzügyileg olcsóbb volt, mint a hagyományos erők széles spektrumú fejlesztése. Ez a tényező rendkívül fontos volt a briteknek, akik komoly gazdasági nehézségekkel küzdöttek a világháborút követő években. Ötödször: a Truman-kormányzat az 1946-os McMahon- törvénnyel megtiltotta a nukleáris technológia exportálását, s ebből következően az amerikai-brit együttműködés ezen a téren átmenetileg véget ért. Kezdetben, 1945-ben a brit stratégiai elképzelések szerint a nukleáris fegyverek olyan ritkák lesznek, hogy a nagyobb hatás kedvéért kizárólag nagyvárosok ellen fogják azokat bevetni. Később azonban a nukleáris fegyverek proliferációjával a brit stratégia megváltozott: a brit nukleáris stratégia az ellenfél fegyveres erőinek az elrettentését volt hivatva szolgálni, azaz a szovjet katonai erőkre irányult annak érdekében, hogy csökkentse az Egyesült Királyság elleni csapásmérő képességüket. Ám szinte pontosan egy időben azzal, ahogy a britek az első nukleáris fegyvereiket hadrendbe helyezték, az Egyesült Államok és a Szovjetunió elkezdte fejleszteni a termonukleáris fegyvereket. Ennek megfelelően a brit stratégiát át kellett értékelni az 1950-es évek végén, ami az Egyesült Államoktól függetlenebb stratégiát jelentett. A gyakorlatban ez egyrészt „együttes elrettentést" jelentett, azaz a katonai és a civil célpontok együttes kijelölését az amerikaiakkal, másrészt „egyoldalú elrettentést", amelynek során a brit nukleáris csapásmérés potenciális célpontjaivá ismét a szovjet nagyvárosok váltak. Különösen az 1960-as évek végén hadrendbe állított és tengeralattjárókról indítható Poláris-rendszer volt alkalmas erre a feladatra. A szovjetek azonban egyre hatékonyabb rakétaelhárító rendszereket fejlesztettek ki. Az elrettentés „hihetőségének" fenn204 Külügyi Szemle
