Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Győri Enikő ügyeket külpolitikaként kezelik. A politikai élet szereplőinek tudomásul kell venniük: az adott országra érvényes jogszabályok döntő része a jövőben Brüsszelben születik meg, Brüsszel a mindennapjaink, a belpolitika részévé válik. A „belpolitikaiasítás" tehát elkerülhetetlen, az uniós ügyeket a belépés után nem lehet majd elkülönülten, a kormány és egy parlamenti testület hitbizományaként kezelni. A választópolgárok ugyanis elvárják, hogy a képviselők beleszóljanak a sorsukat befolyásoló döntések meghozatalába. Ez csak úgy valósítható meg, ha a képviselők minél szélesebb körének rálátása és érdemi beleszólása van az integrációs ügyekbe. 4. A hatékony kontrolihoz szükséges elemek A plenáris ülés tehermentesítése érdekében, valamint hogy jobban tudjanak alkalmazkodni a hektikus brüsszeli történésekhez, a plénum helyett a könnyebben mobilizálható bizottságokra érdemes alapozni az integrációs ügyekben gyakorolt kontrollt. Ajánlatos egy testületet megjelölni fő felelősként (az EU-bizottságot), melyet fel kell hatalmazni arra, hogy az egész parlament nevében fogalmazhasson meg állásfoglalást. Szükség van ugyanakkor arra, hogy a szakbizottságok is véleményezzék az illetékességi körükbe tartozó uniós dokumentumokat; az EU-bizottság feladata a szakértői vélemények szintetizálása, koordinálása. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy uniós tervezetről más-más véleményt adnak a kompetens bizottságok; ilyenkor az EU-bizottságnak kell kimondania a döntő szót. Az EU-bizottság összetételének tükröznie kell a parlamenti pártok közötti mandátum-arányokat. Megfontolandó, hogy - a kontroll hangsúlyosabbá tétele érdekében - a testület elnöki posztját ellenzéki politikus töltse be. Biztosítani kell, hogy a parlament minden fontos uniós dokumentumot megkapjon, ugyanakkor azt is el kell kerülni, hogy belefulladjon az információtengerbe. Ennek az igen kényes egyensúlynak a megtalálása a hatékony ellenőrzés kulcsa. A törvényhozásokhoz el kell juttatni minden uniós tervezetet, melyek alapján a tagállamokra nézve kötelező érvényű jogszabály (első pillér) vagy jogi aktus (második és harmadik pillér) születik rövidebb vagy hosszabb távon (tehát nem csak a tervezeteket, hanem a konzultációs jellegű dokumentumokat - zöld és fehér könyveket - is). Nagy jelentősége van, hogy a parlamentek az uniós intézmények által kibocsátott egyéb, politikai szempontból érzékeny dokumentumokat is megkapják (például az alapító szerződések módosítására vonatkozó kezdeményezések, egyes európai bírósági határozatok stb.). A kormány felelőssége kell hogy legyen, hogy minden olyan dokumentum, mely nem feltétlenül érint törvényhozási hatáskört, de az adott ország szempontjából jelentős, eljusson a törvényhozáshoz. Az uniós dokumentumok eljuttatásakor tehát megítélésem szerint nem az a döntő, hogy törvényhozási tárgykört érintő kérdésről van-e benne szó, hanem hogy az adott ország szempontjából mennyire releváns az illető anyag. A törvényhozásoknak ugyanis általános kontroli- szerepük miatt joguk van megismerni ezeket a dokumentumokat is. 82 Külügyi Szemle
