Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról
Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról jüknek meglehetősen sok takargatnivalójuk volt a marseille-i merénylet ügyében. Ezért túlzásnak tűnik egyes korabeli és mai kommentárok - ez utóbbiak közül a legjelentősebb Ormos Máriának, a kérdés legkiválóbb magyar szakértőjének a véleménye miszerint Gömbös megfenyegette, sőt megzsarolta Mussolinit. Véleményünk szerint a népszövetségi tárgyalás lehetőségének ilyen futólagos és negatív jellegű említése nem tekinthető sem fenyegetésnek, sem zsarolásnak. Mivel közös érdek volt a merénylettel kapcsolatos francia és jugoszláv vádak visszaverése, Mussolini és Gömbös ebben a kérdésben is eszmetársak és érdekszövetségesek voltak. Ezt bizonyítja további beszélgetésük is. Gömbös ezután patetikus szavakkal hangoztatta, hogy Magyarország egyedül is felveszi a „véres harcot, amilyent a történelem nem ismer, még akkor is, ha előre tudnánk, hogy el fogunk pusztulni". Mussolini válaszában kifejtette, „nem hiszi, hogy a marseille-i esetnek komolyabb következménye lehetne". Közölte, hogy ő nem adja ki Paveliqet és Kvaterniket, az Olaszországban élő két horvát emigráns vezért, és javasolta, hogy Magyarország se adjon ki senkit. Ezután a „megindulástól elsápadva" jelentette ki: „Ha mégis szerb vagy bármely oldalról fegyveres beavatkozás történnék, akkor ő mozgósít, az egész nemzetet fegyverbe szólítván mellettünk áll, és átlépi a határt." Gömbös hasonló megindultsággal válaszolt: „Egy újabb korszak kezdődik most az olasz-magyar barátság életében, mert a fegyverrel megkötött barátság a legreálisabb és a legbiztosabb. Miránk is minden körülmények között számíthat." Ezután a katonai kérdéseket vitatták meg. Ezeket a feljegyzés nem részletezi, csak a „teljes egyetértést" konstatálja. Búcsúzáskor a két kormányfő nevetve beszélgetett „az úgynevezett elhidegülésről", amely kettőjük között állítólag fennáll. Befejezve a marseille-i ügyre vonatkozó rész ismertetését, csak megismételhetem azt a véleményemet, hogy a kérdésben teljes érdekszövetség állt fenn a két kormányfő között. A „zsaroló Gömbös" képpel szemben áll az a nézet, miszerint a magyar miniszter- elnök a marseille-i ügy kapcsán „fenntartás nélkül behódolt" Mussolininak. Ezt az álláspontot képviselte Kerekes Lajos Anschluss 1938 című könyvében. Amint a tárgyalások fenti leírásából kitűnik, valójában arról beszélhetünk, hogy a marseille-i ügyben a magyar diplomáciának a korábbinál is nagyobb szüksége volt Olaszország támogatására, és ezt Gömbösnek sikerült megszereznie a horvát usztasák itáliai tevékenységének elhallgatása fejében. Véleményünk szerint tehát Gömbös és Mussolini megállapodása a marseille-i ügyben nem tekinthető se „zsarolásnak", se „behódolásnak" Gömbös részéről, hanem - arany középútként - a két kormányfő közötti jól felfogott érdekközösség megnyilvánulásának. 2004. ősz-tél 269
