Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Gergely: Kérdőjelek az iraki háborúhoz vezető úton
Tóth Gergely pusztító fegyverek bevetésére, a parancs kiadásától számított 45 percen belül. A dokumentum kontextusában ez úgy jelenik meg, mintha a döntés meghozatalát követó' 45 percen belül akár a ciprusi brit bázis ellen is képes lenne támadást intézni közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal. A „45 minutes claim" a dokumentum egyik legtöbbet hangsúlyozott és leginkább félelmet keltő állítása. Nemcsak azért fontos ezzel a jelentéssel kezdenünk, mert ez volt az első, valamely kormány (és nem az ENSZ szakosított szerve) által publikált olyan anyag, amelyet már konkrétan felhasználtak a háború indoklásához, hanem azért is, mert a hírszerzés szavahihetőségét megkérdőjelező lavina is ennek kapcsán indult el, amikor a BBC újságírója, Andrew Gillian információkhoz jutott a végleges szöveg formába öntésének körülményeiről. A történet David Kelly halálával vett tragikus fordulatot. Az ezt követően felállított Hutton-bizottság fényt derített több, az alábbiakban ismertetendő momentumra. A bizottság munkájával csak érintőlegesen foglalkozom, mivel annak központi témája nem a dosszié korrektségének vizsgálata, hanem a David Kelly halálához vezető okok tisztázása volt. A vizsgálódás másik szálát a parlament vizsgálóbizottsága göngyölítette, ez is sok, az eseményeket szintén új megvilágításba helyező tényt hozott napvilágra. Elterjedt vélekedés, hogy a szeptemberi dosszié munkapéldányait a Downing Street 10. „hat vagy nyolc alkalommal" küldte vissza, és ebből legalább egy alkalommal maga Tony Blair tette ezt. Mindezt egy hírszerzéshez közel álló forrás is megerősítette.2 Más hírszerzők szerint Blair környezete egyértelműen azt akarta, hogy „olyan erős legyen a dokumentum, a rendelkezésre álló adatokon belül, amennyire csak lehet". A kézzelfogható bizonyítékot erre egy e-mail szolgáltatta, amelyet a szeptemberi dosszié publikálását megelőző nap írtak, és amely „a legutolsó (!) felszólítás" volt a hírszerző ügynökségek számára az Irak ellen felhasználható adatok szolgáltatására.3 Mások úgy fogalmaztak, a kormányzat nyomást gyakorolt a szeptemberi dosszié összeállítóira, hogy „keményítsenek" annak tartalmán.4 Egy magát meg nem nevező hírszerző szerint pedig a „45 perc" szófordulat is kifejezetten Blair közvetlen környezetének hatására került be a dossziéba.5 Talán érdemes megjegyezni, hogy a titkosszolgálatok már annak sem örültek, hogy, első alkalommal, publikussá teszik elemzéseiket - úgy vélték, hosszú távon ez önmagában gyengítheti a megbízhatóságot, egyfajta „öncenzúrát" alakítva ki az elemzőkben.6 Ezt a feltételezést erősíti az az e-mail, amelyet Jonathan Powell, Blair titkárságvezetője küldött Alastair Campbellnek, Blair jobbkezének, kommunikációs igazgatójának, feltéve a kérdést, mit szeretne főcímként látni a másnapi újságban? A levélváltásnak az lett a következménye, hogy a dossziéból kihagyták a titkosszolgálatoknak azt az értékelését, miszerint Szaddám valószínűleg csak akkor használna tömegpusztító fegyvert, ha támadás érné Irakot/ Más szavakkal: a brit vezetés nem vett tudomást azokról a hírszerzési jelentésekről, amelyek azt jelezték, hogy Irak nem jelent közvetlen veszélyt - ezt állította egy magas rangú brit forrás is 2003. április 27-én az Independent riporterének.8 22 0 Külügyi Szemle
