Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Keller Krisztina: Az Újraegyesült Németország növekvő nemzetközi biztonságpolitikai szerepvállalása a Bundeswehr "out-of-area" bevetéseinek tükrében
Keller Krisztina között. Ez a megállapítás a német külpolitikának mindössze két fontos kérdésénél nem érvényes: a Bundeswehr out-of-area bevetései, illetve a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) bevezetését kísérő politikai viták tekintetében. Aligha tekinthető véletlennek, hogy végül mindkét kérdést az Alkotmánybíróságnak kellett rendeznie. A növekvő politikai és katonai szerepvállalás alapkérdésében mára teljes egyetértés alakult ki a német parlamenti pártok között.12 Eszerint az ország csak akkor maradhat hiteles a külföld szemében, ha nem követ semmiféle „német különutat", s szükség- helyzetben a Bundeswehr külföldi bevetésétől sem zárkózik el. Ennek a „majdnem konszenzusnak" a kialakításához azonban csaknem tíz év kellett. Az egészen a kilencvenes évek elejéig széles körben elfogadott nézet szerint német harci egységek csakis az ország védelmében, illetve a washingtoni szerződés 5. pontjából adódó segítségnyújtási kötelezettség keretében kerülhettek volna bevetésre. A Bundeswehr NATO-területen kívüli bevetésének alkotmányellenességét hangsúlyozták a Szövetségi Biztonsági Tanács 1982-ben először Helmut Schmidt, majd Helmut Kohl kancellársága idején elfogadott határozatai is. Egy esetleges alkotmánymódosítás gondolata először 1988-ban, az SPD münsteri pártnapján merült fel. A problémakör azonban ekkor még két évre kényszerítő aktualitás hiányában lekerült a napirendről. A Bundeswehr külföldi bevetésével, illetve bevethetőségével kapcsolatos vita aztán annál hevesebben lángolt fel Szaddám Húszéin 1990. augusztusi, Kuvaitot hat nap alatt annektáló akcióját követően. A politikai elit (Helmut Kohl kancellár, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, Richard von Weizsäcker köztársasági elnök, valamint az SPD akkori elnöke, Hans-Jo- chen Vogel) 1990 őszén továbbra is azon az állásponton volt, hogy az alaptörvény értelmében a Bundeswehr out-of-area bevetése semmilyen formában nem megengedett. Egy NATO-területen kívüli küldetéshez alkotmánymódosításra lett volna szükség, a pártok azonban nem kívánták a kérdést a választási kampány tárgyává tenni, így a probléma megoldását közös megegyezéssel a következő törvényhozási periódusra halasztották. Az alkotmánymódosítást később már nem sikerült keresztülvinni, mert a szociáldemokraták a kérdés megítélésében 1991 márciusában két táborra szakadtak. Elutasítóan foglalt állást a Szövetség90/Zöldek pártja is, amely a kéksapkás bevetésekben való részvételt a militarizálódás első lépcsőjének minősítette. A német szövetségi kormány ezért, az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhívására - az ellenzékkel egyetértésben - katonai helyett csak pénzügyi és logisztikai támogatást nyújtott a 33 országból álló szövetséges koalíció 1991. január 16-a éjszakáján elkezdett hadműveletéhez. Az újraegyesült NSZK összesen 17,9 milliárd német márkával járult hozzá az öbölháború költségeihez. Ebben a visszafogottságban nemcsak a történelmi múlt korlátozó ereje és a tisztázatlan jogi háttér, hanem a belpolitikai helyzet is nagy szerepet játszott. Bonnban ekkor az első (1990. december 2-án megtartott) össznémet parlamenti választások után a kor198 Külügyi Szemle
