Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Keller Krisztina: Az Újraegyesült Németország növekvő nemzetközi biztonságpolitikai szerepvállalása a Bundeswehr "out-of-area" bevetéseinek tükrében
Keller Krisztina Külpolitikailag pedig mindenképpen fontos lépésnek tekinthető, hogy a nemzetiszocialista hatalomátvétel (1933) után 66 évvel ismét a berlini Reichstag lett a német parlament székhelye. Az átköltözés azt a szimbolikus üzenetet hordozza magában, hogy Németország már feldolgozta múltjának sötét pillanatait, és már nem fél azok újbóli felbukkanásától, illetve elvárja szövetségeseitől és partnereitől, hogy bízzanak benne. Amikor 1993-ban Christian Hacke A Német Szövetségi Köztársaság külpolitikája. Egy akarata elleni világhatalom? (Die Außenpolitik der Bundesrepublik Deutschland. Weltmacht wider Willen?) címet adta könyvének, számos támadás érte. Hans-Peter Schwarz bonni professzor 1994-ben Németországról, mint „Európa központi hatalmáról" írt, amely visszatért a „világ színpadára" (Die Zentralmacht Europas. Deutschlands Rückkehr auf die Weltbühne). Ezek a megfogalmazások is jelzik, hogy Németországban az újraegyesülést követően nemcsak a politikusok, hanem a kutatók között is elkezdődött egy, a német külpolitika alapjait és a megerősödött hatalmi öntudat új- raorientálódását megvitató nyilvános diszkusszió. Németország hamar megértette, hogy politikailag és katonailag is nagyobb felelősséget kell vállalnia, mint azt korábban tette, illetve tehette. Ennek megfelelően tíz év alatt a német biztonságpolitikai szerepvállalás exponenciális ütemben történő kiterjesztésére került sor: az újraegyesült NSZK az öbölháborúban mutatott teljes visszafogottságtól ennyi idő alatt eljutott a koszovói háborúban már teljes értékű szövetségesként, harci egységekkel való részvételig. Ez az iram újra alapot adott azoknak a régi félelmeknek, amelyek szerint „Németország ismét európai egyeduralomra tör".7 Ennek hangoztatása nemcsak az igazságtartalom hiánya miatt káros, hanem azért is, mert megakadályozza, hogy Németország az Európai Unió legerősebb tagjaként betöltse azt az irányító szerepkört, amelyre az európai integrációnak nagy szüksége lenne. Ma nem kell félnünk egy „Pax Germanica"- tól abban az értelemben, ahogyan korábban egy „Pax Britannica"-ról beszéltünk. A kilencvenes években a Németország által vállalt nagyobb felelősség nem a nagyhatalmi törekvések visszatértét jelenti, mert nem hajtóereje, hanem következménye volt a történelmi helyzetnek. És ez döntő momentum abból a szempontból, hogy a németek miért nem fognak visszaélni erejükkel és befolyásukkal. A Kohl-, majd a Schröder-kor- mány számára Németországnak az újraegyesítést követő fokozottabb katonai szerep- vállalása nem öncélú akció volt, hanem a még Konrad Adenauer által elkezdett folyamat betetőzése, amely Németországot visszavezette Európába. A mai Német Szövetségi Köztársaság még a „nemzeti érdekek" kifejezésnél is jobban kerüli a „hatalom" (Macht) szó használatát. Ennek az az oka, hogy a XX. században a „német hatalom" mint fogalom szervesen összekapcsolódott a vilmosi militariz- mussal és a hitleri nemzetiszocializmussal, mindkét esetben agressziót alkalmazva a hegemónia elérése érdekében. A porosz irányítású Német Birodalom szétverése, illetve a német nemzetállam második világháború végével történő felbomlasztása a hatal194 Külügyi Szemle
