Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Paul Bracken: A fegyverzetellenőrzés (újbóli) átgondolása
Könyv- és folyőiratszemle tűnhet az a konklúzió, hogy a fegyverzet-ellenőrzés helyett a katonai stratégia eszközeivel kell fellépni. Ám mindkét megoldás alkalmazhatósága korlátozott: a második nukleáris kor problémáit már nehéz lenne csupán multilaterális szerződésekkel orvosolni, a katonai megoldások pedig hosszú távon nem hoznak eredményeket. A modern fegyverzet-ellenőrzés az 1960-as évek elején jött létre, és három alappilléren nyugodott. Először is: élesen elhatárolta magát a leszereléstől. A leszerelés a háború esélye és a fegyverek száma között egyenes összefüggést látott, ezért elsődleges célja a fegyverek számának csökkentése volt. Ezzel szemben a fegyverzet-ellenőrzés a stratégia valamint a háború elkerülésének célja közötti összefüggést elemezte, és alapművei is arra a kérdésre összpontosítottak, hogy a nukleáris fegyverekkel hogyan csökkenthető a háború esélye. Másodszor: különbséget tett a célok és az eszközök között, például amellett, hogy a nukleáris fegyvereket destruktívnak tekintette, azok hasznát is szem előtt tartotta, hiszen nukleáris elrettentés nélkül nehéz lett volna viszonylagos békét teremteni a világban. A leszerelés szempontjából a taktikai nukleáris védelmi stratégia például katasztrófának számított, mivel növelte a nukleáris fegyverek számát, és Európában inkább legitimizálta, semmint betiltotta volna ezeket a fegyvereket. Ellenben a fegyverzet-ellenőrzés nézőpontjából ennek a stratégiának megvolt a létjogosultsága, mivel csökkentette a háború esélyét Európában, és tudatosította a Szovjetunióban, hogy a részéről elkövetett bármilyen támadás nukleáris háborút von maga után. A fegyverzet-ellenőrzés harmadik alappillérét a szélsőségek közötti középút kialakítása alkotta. Az 1960-as évek elejének stratégiáját két ellentétes csoport véleménye határozta meg: az egyik szerint a fegyverkezési verseny több veszéllyel fenyeget, mint maga a Szovjetunió, ezért nukleáris leszerelésre törekedett egy megerősített ENSZ égisze alatt; a másik szerint a szovjet rezsim annyira ördögi, hogy csupán a katonai erő eszközeivel, főként atomfegyverekkel szelídíthető meg. A fegyverzet-ellenőrzés keretén belül a két álláspont közötti számos vita egy áthidaló álláspont kialakításához vezetett. Napjainkra a fegyverzet-ellenőrzés pillérei erősen megkoptak, sőt sok esetben ösz- szeomlottak. A fegyverzet-ellenőrzés gyakran a leszerelési problémák megvitatásának trójai falovaként működik, amikor a nukleáris fegyverek, taposóaknák, biológiai és vegyi fegyverek stb. csökkentésének megvitatásához nyújt ürügyet. Mivel kezdetben az egyezmények jelentették a fegyverzet-ellenőrzés fő pillérét, azok hanyatlása természetesen maga után vonta az utóbbi visszaesését is. A fegyverzet-ellenőrzés azonban egyezmények nélkül is elérhet fontos célkitűzéseket, és nincs feltétlenül kudarcra ítélve. Ennek egyik példája a Washington és Moszkva között kiépített forródrót volt, amellyel mindkét fél elismerte a fegyverkezés által képviselt rendkívüli veszélyeket, így többet ért, mint bármilyen aláírt szerződés. Ezenkívül az 1990-es években kialakult helyzet túllépte a meglévő szerződéseket. A fegyverzet-ellenőrzés egyik legnagyobb sikerének az 1968-ban megkötött atomsorompó egyezmény számított, amely eleinte sikere2 88 Külügyi Szemle
