Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Paul Bracken: A fegyverzetellenőrzés (újbóli) átgondolása
Peter Van Ham: Háború, hazugságok és videofelvételek Paul Bracken: A fegyverzet-ellenőrzés (újbóli) átgondolása (Thinking [Again] About Arms Control, World Policy Journal, 2004. tél, 147-159. o.) A fegyverzet-ellenőrzés meglehetősen háttérbe szorult az elmúlt néhány kormányzati ciklus alatt, és még legelszántabb híveinek sem sikerül hathatós támogatást nyerniük számára az amerikai politikai élet meghatározó területein. A szerző szerint ennek fő oka az, hogy a fegyverzet-ellenőrzés megrekedt az 1990-es évek multilaterális szerződések által szabályozott rendszerén, holott inkább az 1960-as évekbeli gyökereihez kellene visszanyúlnia, amikor sokkal inkább koncentrált a háborús veszély kockázatának csökkentésére. Az utóbbi években ennél jóval szélesebb körű napirendet tűzött maga elé, amelyben a kollektív biztonság megteremtésének céljából egy univerzális programba próbál beépülni, a kereskedelem, az emberi jogok, a környezet és egyéb témákkal összefonódva. Ez teljesen helyénvaló lenne, ha a multilaterális szerződések valóban visszaszorítanák a nukleáris fegyverek terjedését, a háborús veszély pedig nem fokozódna a világ konfliktusokkal terhelt gócaiban. Mivel azonban nem ez a helyzet, szükség lenne a fegyverzet-ellenőrzés átértékelésére. Annál is inkább, mivel az atomkorszak sokat változott az utóbbi időben: ez az újabb periódus már nem a kétoldalú nukleáris interakciók világa, hanem sokközpontú, megváltozott stratégiai kultúrával bíró világ. Ennek szereplői között több olyan szegény ország is van, amely inkább a nukleáris elrettentést választja, mivel számára a hagyományos fegyverek által nyújtott alternatívák túl drágák. Ezzel szemben, mint ahogy azt az amerikai haderő iraki fellépése bizonyítja, az amerikai védelemben a nukleáris fegyverekről a hagyományos fegyverekre való átváltás az előbbivel ellentétes strukturális változást jelez, amely szintén messzemenő következményekkel jár a fegyverzet-ellenőrzésre. Az Egyesült Államoknak már nincs szüksége a nukleáris fenyegetés eszközére, mint ahogyan a hidegháborúban volt. A megváltozott körülmények között két nyilvánvaló alternatíva kínálkozik a világ vezető hatalma számára. Az egyik választható út az 1990-es évek egyezményeken alapuló fegyverzet-ellenőrzési napirend folytatása: nemzetközi szerződésekről szóló tárgyalások végtelen sorozata különböző diplomáciai fórumokon. Ennek keretében az Egyesült Államok kezdeményezheti az atomsorompó egyezmény megerősítését, ösztönözheti a multilaterális ellenőrző intézmények, például a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tevékenységét, vagy bevonhatja Oroszországot a stratégiai célú nukleáris arzenál még nagyobb mértékű leépítésébe. A másik nyilvánvaló választási lehetőség a fegyverzet-ellenőrzés teljes figyelmen kívül hagyása és a második atomkor kihívásainak a pusztán katonai megoldásokkal való kezelése. Mivel a multilaterális egyezmények betartása végső soron kikényszeríthetetlen, emellett egyre több fejlődő ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, az Egyesült Államok számára logikusnak 2004. tavasz-nyár 287
