Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Peter Van Ham : Háború, hazugságok és videofelvételek: a public diplomacy és az Egyesült Államok terrorizmus elleni háborúja
Peter Van Ham: Háború, hazugságok és videofelvételek Tágabb történelmi és teoretikus kontextusba helyezve, a public diplomacy három alapkoncepción nyugszik. Elsőként elveti a huntingtoni civilizációs szakadék elméletet, helyette Fukuyama „történelem vége" téziséből merít. Az Egyesült Államok 2002. évi nemzetbiztonsági stratégiája kimondja, hogy „a nemzetek sikerének egyetlen fenntartható modellje van: a szabadság, a demokrácia és a szabad vállalkozás". Vagyis az amerikai modell. Ez egyben azt is jelenti, hogy iszlám országok politikája nem jelentheti a nyugati világ alternatíváját. Ugyanakkor az iszlám kultúrát és társadalmat össze- egyeztethetőnek tartják a nyugati értékekkel és intézményekkel. Ezért a public diplomacy biztos abban, hogy a muszlim kultúra elfogadja a modernség különböző ösz- szetevőit, és hogy minden mohamedán emberben veleszületett vágy él a liberális demokrácia és a kapitalizmus iránt. Ez a fajta különbségtétel az ellenséges, szélsőséges iszlám kormányok és politikai csoportosulások valamint a muszlim társadalmat alkotó „csendes többség" között központi tétele a public diplomacxynek. Ez a naiv megközelítés nemcsak a public diplomacyben tükröződik, hanem a Bush-kormányzat egész Kö- zel-Kelet-politikájában, és ezen alapult az az optimista feltevés is, hogy a Szaddám igája alól kikerült iraki nép felszabadítójaként fogja üdvözölni az amerikai katonákat. Kérdéses marad azonban, hogy csupán politikai rendszerváltás kérdése-e a stabil és demokratikus Irak létrejötte; Amerika jelenlegi nehézségei a háború utáni Irakban éppen ezeket a kételyeket támasztják alá. A második alapkoncepció a nem állami szereplők minél szélesebb körű bevonását jelenti a public diplomacy stratégiai céljainak megvalósításába. E szereplők között elsősorban a médiát, az oktatást, a csereprogramokat, a kultúrát és a sportot említhetjük meg. A képek és a bemutatott történetek emocionális ereje különösen alkalmassá teszi az amerikai médiaipart a külföldi közönség befolyásolására. Mivel az amerikai tévéprogramok és filmek hazafias üzeneteket hordoznak, az egyén szabadságát és végtelen lehetőségeit sulykolják a nézőkbe, joggal várható tőlük az „USA márkanév" megszilárdítása; ráadásul a Közel-Keleten és Ázsiában az emberek széles tömegei nagyrészt csupán a tévé- és a mozifilmekből tudnak képet alkotni az Egyesült Államokról. A public diplomacy harmadik támpillérét kétágú jellege adja: a szövetségesek bátorítása és a hazai lakosság összefogásának erősítése mellett az ellenség harci kedvének aláaknázása a célja. Azzal azonban, hogy a Bush-kormányzat a terrorizmus elleni harcot a „mi" és az „ők" dualisztikus párviadalává változtatta (vagy velünk vagytok vagy ellenünk), csak még jobban elmélyítette a szakadékot a hazai és a külföldi közönség között. A public diplomacy jelenlegi helyzetét elemezve a szerző kiemeli, hogy a szeptember 11-i események hatására, 2002 júliusában az amerikai kongresszus jelentős pótlólagos költségvetési forrásokat szavazott meg a public diplomacy fellendítésére. Többek között létrehozott egy arab országoknak szánt, 24 órán át sugárzó tévécsatornát, megalapította az Office of Global Communicationt, amelynek célja a kormányzat külpolitikai üzene2004. tavasz-nyár 285
