Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: Oliver Eberl : A jog realizmusa. Kant hozzájárulása a nemzetközi békéhez
Könyv- és folyóiratszemle dolkodó, Abbé de Saint-Pierre elképzeléseit, amelyeket Kant koncepciója sok tekintetben meghaladott. Abbé de Saint-Pierre 1713-ban egy 23 kötetes traktátusban fejtette ki tervezetét, amely szerint a 24 európai keresztény államnak szövetségbe kellett volna tömörülni, és fegyveres erőként egy közös, hatezer fős hadsereget szervezni, az összes többit pedig leszerelni. Ezen felül beszüntetett volna mindenfajta területszerzést az egyik vagy a másik állam kárára vagy hasznára, és egy közös döntőbíróságot állított volna fel a vitás ügyek rendezésére. Kant természetesen ismerte ezt az írást és az általa kiváltott vitát is, amelyben Leibniz, később pedig Rousseau is igen éles hangon kritizálta Abbé de Saint- Pierre naiv elképzeléseit. Éppen ezért másként közelítette meg a kérdést: ahelyett hogy egy örökké tartó világbéke utópikus képét ecsetelte volna hosszasan, inkább azokat a feltételeket kutatta, melyek megléte esetén ez a világbéke megvalósíthatóvá válna. Az örök békéhez (1795) jellegzetességei nagyon tömören a következő pontokban foglalhatók össze: 1. A mű semmiképpen nem egy utópia megvalósítására tesz javaslatot. 2. Nem a morális, hanem a tisztán jogi feltételeket vizsgálja. A jogot olyan eszköznek tekinti, amely közvetíteni képes a valóságos politikai-társadalmi és az ész által kívánatosnak tartott állapot között. 3. Kant emberképe korántsem idealisztikus: az ember ugyan ésszel megáldott lény, de morálisan nem tekinthető jónak. 4. Az örök békéhez nemcsak a béke, de a demokrácia és az emberi jogok kérdéseivel is behatóan foglalkozik, és olyan összefüggésrendszerbe helyezi őket, mely megmutatja, hogy bármelyik túlzott preferálása mindhárom megvalósíthatóságát veszélyezteti. Kant három cikkelyben határozza meg egy tartós nemzetközi béke előfeltételeit. Az elsőben kimondja, hogy a rendszerben szereplő államok mindegyikének köztársasági alkotmánnyal kell rendelkeznie. Ez azért nagyon fontos a nemzetközi béke szempontjából, mert egy esetleges forradalmi helyzet országhatárokon való átcsapása komolyan veszélyeztetheti azt. Ne felejtsük el, hogy 1795-ben, a francia forradalom egyre nagyobb külpolitikai kihatásának korában ez a felvetés különösen aktuális volt. Ugyanitt Kant azt is hangsúlyozza, hogy egy államtól sem elvárható, hogy külső fegyveres nyomásra hajtson végre demokratikus reformokat. A második cikkelyben az államok közötti jogviszonyt mint egy népszövetség tagjai közötti viszonyt írja le. Egy világállam létrehozását határozottan ellenzi, mivel ennek kormányzata megalakulásától fogva óhatatlanul arra fog törekedni, hogy egy mindenek felett álló végrehajtó testületté váljon, amely kivonja magát a demokratikus kontroll alól. Csak egy olyan népszövetséget tart megvalósíthatónak, amelyhez az államok önkéntes alapon csatlakoznak, és amely képes tolerálni az egyes tagállamok eltérő vallási és kulturális hátterét. A harmadik cikkely a világpolgári jogállást taglalja. Egyik legfontosabb eredménye, hogy Kant a világpolgár idegen országokban betöltött jogállását szigorúan „vendégjogként" értelmezi, vagyis az adott ország lakói nem fogadhatják ellenségesen az ide282 Külügyi Szemle
