Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Joób Kristóf: Oliver Eberl : A jog realizmusa. Kant hozzájárulása a nemzetközi békéhez
Hauke Brunkhorst: Alkotmány nélkül megalkotva Olyan összeurópai (természetesen békés) konfliktusok nélkül, amelyek a polgárokat is magába foglaló nyilvánosság kedélyét stimulálni képesek, nem lesz meg a kellő hajtóerő egy ilyen átalakuláshoz. Ez nem jelenti az EU forradalmi átalakítását, de ha a radikális reformizmus szelleme hiányzik, nem fog végbemenni az a folyamat, amelynek a végén - remélhetőleg - egy olyan unió áll majd, amelyben a közakarat intézményes - azaz demokratikus - úton képes gyakorolni hatalmát. 1 Hauke Brunkhorst tanulmánya a Blätter für deutsche und internationale Politik című folyóiratban két hónappal az Európai Unió 2004. május 1-jei bővítése előtt jelent meg. Az unió alkotmányát az olasz fővárosban, a római szerződés eredeti helyszínén, ugyanezen év őszén írták alá. (Aszerk.) Oliver Eberl: A jog realizmusa. Kant hozzájárulása a nemzetközi békéhez (Realismus des rechts. Kants Beitrag zum internationalen Frieden. Blätter für deutsche und internaitonale Politik, 2004. február) hidegháború befejeződése után Immanuel Kant elképzelései a világbékéről sokak szerint kézzelfogható közelségbe kerültek, ezért a német filozófus neve egy ideig a békés jövőről szőtt optimista elképzelések védjegyévé lett. Aztán a nemzetközi események nagyon hamar megcáfolni látszottak a kanti tervezet megvalósíthatóságát, és egyre többen adtak hangot kétkedésüknek Kant világbékéjét illetően. Erre a legszemléletesebb példával Robert Kagan szolgált, aki Hatalom és gyengeség című írásában (Vö. Külügyi Szemle, 2003. január) Kantot egyenesen a naiv európai békevágy megtestesítőjeként jeleníti meg. Oliver Eberl tanulmánya - Kagant és társait cáfolandó - Kant tervezetének realista vonásait emeli ki. Szerinte Kant gondolatmenete azzal, hogy a nemzetközi jogot tekinti a megvalósulás biztosítékának, inkább megérdemli az „illúziómentes idealizmus" (Jürgen Habermas) vagy „a jog realizmusa" (Lothar Brock) elnevezéseket, míg a neokonzer- vatív gondolkodók a „hatalom idealistáiként" lépnek fel. Az általuk Kantra sütött idealista bélyeg összemossa az ő és egy nála több mint fél évszázaddal korábban működött gonJoób Kristóf Jegyzet 2004. tavasz-nyár 281
