Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Janek István: Jozef Bena : Szlovákia és a Benes-dekrétumok
Könyv- és folyóiratszemle a csehszlovák államban élő magyar és német nemzetiségűek nem a Benes-dekrétumok következtében veszítették el csehszlovák állampolgárságukat, hanem akkor, amikor a megszálló hatalmak: Németország és Magyarország állampolgáraivá váltak. Azok az állampolgárok, akik kérték, illetve elfogadták az idegen ország állampolgárságát, jogi kapcsolatba léptek a megszállókkal, Csehszlovákia háborús ellenségeivel. A fentiekből következik: a magyarok és a németek önként mondtak le állampolgárságukról, így a 33/1945. számú dekrétum csupán jóváhagyta a korábbi döntésüket. A 12/1945-ös, a németek, a magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról szóló törvény a történelmi igazságtétel miatt volt fontos. Az utóbbi törvényt az 1620-as fehér-hegyi vereség jóvátételével indokolja a cseh országrészre vonatkozóan, köztudomású, hogy akkor a cseh rendek elvesztették birtokaik nagy részét, helyükbe német urak léptek, akik a Habsburgok szemében megbízhatóbbak voltak. A szerző véleménye szerint a törvénnyel a történelmi jóvátételen kívül orvosolni akarták a gazdasági és az agrárkérdés problémakörét is. Benes elgondolása szerint azzal, hogy a föld szlovák és cseh tulajdonba került, az ország integritását is bizonyítani tudták a közvélemény előtt. A harmadik fejezetben (71-96. o.) a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletéinek következményeit vizsgálja Béna. Ebben a fejezetben a termőföldek államosításának menetét és következményeit elemzi. Kifejti, hogy azoknak a magyar nemzetiségű közalkalmazottaknak, akik 1939M8 között állandó lakhellyel rendelkeztek Szlovákia területén, és akiknek földjét elvették, véleménye szerint kárpótlási igényeiket a magyar államon kellene behajtaniuk. A szerző külön részben foglalkozik a szudétanémetek kitelepítésével. Egyetért a kitelepítéssel, mivel az USA, a Szovjetunió és Nagy-Britannia már 1942-43- ban elvi jóváhagyásukat adták hozzá, így az összhangban van a nemzetközi jogrenddel. A fentiek miatt bírálja Václav Havelt, aki képes volt az egyéni és a nemzeti sérelmeken felülemelkedni, bocsánatot kérni és megbocsátani. A harmadik fejezet záró részét a szlovákiai magyarok helyzetének bemutatásával, valamint a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény, a reszlovakizáció, valamint a magyarokat sújtó népbírósági ítéletek elemzésével folytatja. Ebben a részben szívesen hivatkozik Gustav Husákra mint forrásra annak bizonyítására, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség tagjai jogosan vesztették el állampolgárságukat. A modern kori történetírás Husák írásait nem tudja objektív- nek elfogadni ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. A fejezet nyelvezetén érződik, hogy a korabeli politikusok szemléletét vette át a magyar kérdéssel kapcsolatosan. „A történelmi Magyarország rabszolgaságának sötét korszaka" kitétel például már nem tartozik a modem történetírás szóhasználatai közé. Béna okfejtése szerint a benesi dekrétumok általánosságban nem voltak kisebbség-, illetve magyarellenesek. A csehszlovák állampolgárságot azok a csehek, szlovákok és más szlávok is elvesztették, akik a megszállás alatt kényszerhatás nélkül, szabad akaratukból kérték a magyar állampolgárságot. A cseh területekre elvitt 41640 magyar - Béna kutatásai alapján - 25 százaléka nem 272 Külügyi Szemle
