Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Janek István: Jozef Bena : Szlovákia és a Benes-dekrétumok
Szlovákia és a Benes-dekrétumok Tanács rendeletéit, és ezek erkölcsi és jogi érvényességét igyekszik bizonyítani (6-14. o.). Megismerhetjük a dekrétumok előzményeit és létrehozásuk sajátos történelmi okait. 1939-ben Benes Londonban megalapította a Csehszlovák Nemzeti Bizottságot, amelyet a nagyhatalmak legitim állami képviseletnek ismertek el „ideiglenes állami berendezkedés" megnevezéssel. Az ideiglenes állami berendezkedés a köztársasági elnökből, a kormányból és az államtanácsból állt. A köztársasági elnök 1940. október 15-én kiadott rendeleté alapján az 1920-as alkotmány II. fejezete szerint a törvényhozói hatalmat a kormány beleegyezésével a köztársasági elnök gyakorolja. Ennek értelmében a köz- társasági elnök törvényerejű jogszabályokat, úgynevezett dekrétumokat adott ki, melyeket a kormány vagy annak egyik tagja ellenjegyzett. A köztársasági elnök az alkotmány szerint szabadon megválasztott parlament összeüléséig gyakorolhatta ezt a jogot. A szlovákiai magyar kisebbség második világháború alatti és közvetlen utáni jogi státusát nemcsak a köztársasági elnök rendeletéi, de az 1943-ban Szlovákia területén megalakult Szlovák Nemzeti Tanács rendeletéi is szabályozták. Béna nézete szerint e jogszabályok teljesítették küldetésüket, több mint 40 éve nem alapoznak meg új jogviszonyt, tehát nincs konstitutív jellegük, így ma nem lehet ezek alkotmányellenességét, illetve a nemzetközi joggal való ütközésüket vizsgálni. A második fejezetben (15-71. o.) a benesi dekrétumok törvényességével, a büntetőjogi felelősség, a németek és a magyarok kitelepítésének, illetve vagyonuk elkobzásának kérdéseivel foglalkozik a szerző. A második fejezet első mondatában kimondja, hogy a csehszlovák állam jogfolytonossága 1938-39-ben nem szűnt meg. Csak annyi történt, hogy az állam nem tudta gyakorolni tevékenységét saját országában, mivel területe a megszálló hatalmak uralma alá került. Csehszlovákia kontinuitása és megújulása a benesi dekrétumoknak köszönhetően jött létre. Béna nem tekinti érvényesnek Benes lemondását és a Szlovák Köztársaság létrejöttét sem. Béna a benesi dekrétumokat úgy értékeli, hogy azokra a fasiszták eltávolítására és Csehszlovákia szuverenitásának helyreállítására volt szükség. A dekrétumok jogi normáját adták Csehszlovákia nemzeteinek, jogokat és szabadságot adtak népeinek. Béna szerint csak azok kaptak a törvények alapján büntetést, akik a háborút kirobbantó hatalmakat támogatták, és akik elfogadták a területi változásokat, és nem léptek fel ellene. Béna megnyilvánulása mellőzi a történelmi tényeket, mivel a szlovák nemzeti felkelés alakulataiban sok felvidéki magyar harcolt, tehát passzivitásukról nem lehet beszélni. A fejezet további részeiben a könyv szerzője összegyűjtötte azokat a törvényeket, amelyeken vitatkoznak a németek és a csehek, a magyarok, az osztrákok és a szlovák politikusok, történészek és jogászok. Ő tíz-tizenkét dekrétumot és három törvényt tart vitásnak, amelyek problémákat képeznek az érintett államok között. A szerző Benes dekrétumait három fő kategóriába osztja (büntetőjogi, konfiskációs, állampolgársági jogok rendezéséről és a munkakötelezettségről, 20-69. o.). Sajátos véleményt képvisel a magyarok és a németek állampolgárságával kapcsolatban. Eszerint 2004. tavasz-nyár 271
