Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Arday Lajos: E. J. Guszkova : A jugoszláv válság története
Könyv- és folyóiratszemle Külön fejezet foglalkozik a konfliktus nemzetköziesítésével, a konferenciák és a jól ismert rendezési tervek ismertetésével; jellemző alcím: „Rendezés nyugati módra: nem tudtak vagy nem akartak?" (329. o.). A „Krajinai Szerb Köztársaság" összeomlásának oka 1995 májusában és augusztusában, hogy a jól felkészített és erőfölénybe került horvát hadsereggel szemben nem kapott támogatást sem a jugoszláv hadseregtől, sem pedig a boszniai szerb erőktől. A hangsúly itt is a szerbek tömeges legyilkolásán és elmenekülésén van. AVI. fejezet Oroszország szerepvállalásával foglalkozik a balkáni válságban; a szerző véleményét kifejező alcím: „Új biztonsági konferencia vagy a stratégia gyengesége? (506. o.). Számba véve a történelmi tanulságokat az elmúlt 200 évben, arra a megállapításra jut, hogy az európai hatalmak mindig igyekeztek elszigetelni Oroszországot a Balkántól, a balkáni politikától, s megakadályozni ott egy nagy szláv állam létrejöttét. Oroszország, amely a balkáni kérdéseket saját déli és nyugati határai biztonságával összefüggésben kezelte, időről időre diplomáciailag elszigetelődött, amikor befolyása a Balkánon megerősödött. „... Szerbiában, ahol minket szeretnek, ...azt várták, Oroszország segít megőrizni Jugoszláviát, mert maga is hasonló helyzetben van. ...Azonban állásfoglalása következetlen, önállótlan volt, s nem vette figyelembe saját nemzeti érdekeit. Objektíve a kezdetektől szerbellenes volt." Ennek okai: belpolitikai összeütközések, gazdasági gyengeség és a nemzetközi helyzet (509. o.). Jugoszlávia és a Balkán már korábban kikerült Moszkva érdeklődésének első vonalából, s a nemzeti-politikai válság csaknem egyszerre robbant ki a két országban. A történelmi hagyományoknak megfelelően Jugoszlávia a nehéz helyzetben Oroszországhoz fordult, de „hűvös meg nem értésre" talált.1 A NATO ugyanis közölte a szovjet vezetéssel: a JNA bármilyen támogatására a szervezet „határozottan és minden erővel reagálni fog" (510-511. o.). Jelcin meghagyta posztján a „békés orosz diplomáciát" 1990 októberétől irányító Kozirjevet, akiről maga írta, hogy Nyugat- és Amerika-barát. Oroszország, melyet új vezetői „a leghaladóbb demokratikus államok családjába" akartak bevezetni, 1992 májusában megszavazta a Jugoszlávia elleni szankciókat - ezt Belgrádban árulásnak tekintették (515. o.). 1992—93-tól egyre hangosabban bírálták az elnök és külügyminisztere hivatalos politikáját a nacionalista, szláv- és szerb-barát politikusok, értelmiségiek, a Balkánnal foglalkozó szakemberek. Ez a hivatalos politika a Nyugat támogatásával kívánta biztosítani Oroszországnak a Szovjetuniótól megörökölt helyét a nemzetközi életben és szervezetekben, s elfogadtatni mint nagyhatalmat, a nyugati típusú piacgazdaságok és demokráciák közösségében, gazdasági, politikai és katonai gyengesége ellenére - ezért kellett kizárni a politikát alakító tényezők közül a „szűk látókörű nacionalizmust, a szlávságot és a pravoszláviát" (527. o.). 1993 tavaszától Oroszország aktívabban vett részt a rendezési folyamatokban, támogatva a Vance-Owen tervet; ez párosult egy szerbbarát, horvátellenes irányváltással, melyet megerősített a kommunisták és a (Zsirinovszkij-féle - A. L.) liberálisok előretö264 Külügyi Szemle
