Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Arday Lajos: E. J. Guszkova : A jugoszláv válság története
A jugoszláv válság története rése az 1993. decemberi választásokon. Belpolitikai indíttatású volt tehát, mert amint az Izvesztyija írta 1994 februárjában: Moszkvának semmilyen komoly gazdasági vagy politikai érdeke nincs Szerbiában" (537. o.). Az orosz diplomácia támogatta az összekötő csoport határozatainak végrehajtását: rávette Belgrádot a boszniai határ lezárására, de nem tudta elfogadtatni a boszniai szerbekkel az ország felosztásának tervezetét. A szer- bek Oroszországba vetett bizalma fokozatosan hanyatlott; annak helyreállításához nem lesz elegendő egynemzedéknyi idő. Horvátország elismeréséből kiindulva az orosz erőfeszítések arra irányultak, hogy széles körű autonómiát biztosítsanak a szerbeknek, szövetségi állam kialakításával. Az orosz vezetés és a szerző elfogultságáról árulkodik, hogy Szerbia föderatív átalakításának gondolata, albán, magyar, netán szandzsáki muzulmán autonómiával, fel sem merül. Guszkova felhívja a figyelmet arra, hogy hazája gyakorlatilag nem nyújtott humanitárius segélyt egyetlen jugoszláv utódköztársaságnak sem. 1995 júniusában Jelcin megpróbálta elfogadtatni a hetekkel a boszniai szerbek és Szerbia föderációját, de elutasították, mivel a Nagy-Szerbia létrehozására irányuló orosz szándékot láttak benne. A szerb Krajinát felszámoló horvát katonai offenzívák elleni orosz fellépés a Biztonsági Tanácsban sikertelennek bizonyult az amerikai ellenállás miatt, csakúgy, mint a boszniai szerb hadállások NATO-bombázása elleni tiltakozás. Értékelve Oroszország szerepét a balkáni konfliktus rendezésében, a sikertelenség okait a hivatalától 1995 végén megvált Kozirjev „bűnlajstromában" találjuk: • Szlovénia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina függetlenségének „elsietett" elismerése; • a Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciókhoz való csatlakozás; • a Biztonsági Tanács valamennyi határozatának támogatása, ha egyoldalúak is voltak orosz megítélés szerint; • annak megengedése, hogy Oroszországot a Szerbiára való nyomásgyakorlás eszközéül használják; • a szerbeknek tett ígéretek nem teljesítése; • egyetértés Oroszországnak a Nyugattól való függésével; • Oroszország stratégiai jelentőségének alulértékelése a Nyugat számára; • a kozirjevi külpolitika nyomán Oroszország többé nem játszik meghatározó szerepet a Balkánon (549-551. o.). Utódja, Primakov megkísérelt önállóbb külpolitikát folytatni, Irak, Afganisztán s különösen Koszovó vonatkozásában, kevésbé igazodva Amerikához. Elutasította a NATO- erők felhasználását a nemzetiségi konfliktusok megoldásában a BT jóváhagyása nélkül. A koszovói válsággóc felszámolásában egyértelműen a szerb álláspontot támogatta: • Koszovó Jugoszlávia beliigye; • szó sem lehet a tartomány kiválásáról; • az ellenséges (értsd: albán - A. L.) akciók korlátozása, tárgyalások Koszovó Jugoszlávián belüli státusáról (553. o.). 2004. tavasz-nyár 265
