Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Arday Lajos: E. J. Guszkova : A jugoszláv válság története
Könyv- és folyóiratszemle laktanyáiban; a személyi állomány egyharmadának az „ellenség"-hez való átállása, tízezernek a fogságba esése. Külön alfejezet foglalkozik Vukovár „felszabadításá"-val. A - tényekkel szöges ellentétben - azt olvashatjuk több helyen is, hogy az ellenségeskedést a horvátok kezdték, bestiálisán legyilkolva a város több mint ezer szerb lakosát (205. o.). A három hónapos, több ezer áldozattal járó ostrom szerb és horvát résztvevőd- akikkel Guszkova 1994-ben készített interjúkat - egyetértettek abban, hogy Tudjman és a horvát vezetés feláldozta a félszázezres város polgári lakosságát (akiknek több mint harmada vegyes házasságban élt!) és védőit a világ rokonszenvének elnyeréséért, a horvát függetlenség elismertetéséért. Ami az erőviszonyokat illeti: a támadók 200 harckocsijával és tüzérségi ütegeivel szemben - nem említve az ágyúnaszádokat és a légierőt- a horvát védők (akik csaknem végig bekerítésben, utánpótlás nélkül harcoltak) mindössze két páncéltörővel, néhány más ágyúval és aknavetővel rendelkeztek. A harmincezer támadó ellen harcoló 2500 horvát gárdistából 250-en maradtak életben. Egyetértés van abban is, hogy az elhúzódó ostrom adott lehetőséget a hatékony horvát véderő megszervezésére. A senki által el nem ismert Szerb Krajinai Köztársaságról szóló következő alfejezet címe: A békés élet építésének kísérlete. KaradDic és Mladic-idézetekkel alátámasztva természetesen a muzulmánok felelősek Bosznia-Hercegovina elszakadásáért és az azt követő szörnyűségekért: „...a szerb nép fegyvert ragadott ...félve a megsemmisüléstől; Szarajevó ágyúzása válasz volt a muzulmánok tetteire, akik körülzárták a laktanyákat, lőttek a kivonuló (!) csapatokra és a katonai kórházra" (249. o.). Arról szó sincs, hogy a JNA a Horvátországból kivont erőinek egy részét Bosznia-Hercegovinába telepítette, tüzérségi állásokat épített ki a főváros körüli hegyekben, majd a teljes fegyverzetet átadta a megszerveződő boszniai szerb hadseregnek. Viszont tárgyilagosan ismerteti a párthadseregek, önkéntes alakulatok létrejöttét (csetnikek Seselj Radikális Pártjából, Árkán „szerb önkéntes gárdá"-ja.) Ez utóbbiak kezdték az etnikai tisztogatást, foglalták el a kulcsfontosságú városokat. A 49 ezer muzulmán lakta határ menti Zvornikot Szerbiából a JNA ágyútűzzel rombolta, majd a szabadcsapatok legyilkolták és elűzték a lakosságot. Ez ismétlődött meg Bijeljinában és Banja Lukában. Már 1992 áprilisában megkezdődött mindenki harca mindenki ellen a Neretva völgyében és Mosztárban; ott először a JNA ellen, majd a szerbek, horvátok és bosnyák muzulmánok egymás ellen. Kutatókra hivatkozva azt állítja, hogy a JNA azért hagyott fel a harci cselekményekkel Dubrovnik körül 1992 késő nyarán, hogy a szerb és a horvát erők összefoghassanak a muzulmánok ellen Bosznia- Hercegovinában. (Ami a Mosztárért vívott harcokban meg is valósult - A. L.) Három év alatt elpusztult 200 ezer boszniai (döntő többségükben muzulmánok - A. L.), és Szarajevó 300 ezer lakosa élet és halál között tengődött az állandó ágyútűz, az éhínség és a betegségek miatt. Muzulmán előretöréssel riogat: „... Tíz év múlva ez az ország, ha életben marad, iszlám ország lesz" - idéz egy meg nem nevezett szarajevói újságírót (254. o.). A vezérmotívum: a körülzárt városban maradt szerbek szenvedése saját tü262 Külügyi Szemle
