Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Szilágyi Imre: Magyarország és a délszláv térség 1990 után
A magyar külpolitika és a délszláv térség 1990 után mind a nemzetközi politikai tényezők magatartása, mind pedig az a tény, hogy Szerbia ugyanígy járt el, hiszen számára az adott körülmények között éppen Magyarország jelentette a kapcsolatot Európa felé. A magyar gazdaságot persze nem csak a szomszédságában folyó háború, de a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen 1992-ben elrendelt gazdasági embargó is sújtotta, amely határozatnak egyébként Magyarország az egyik társszerzője volt.64 Mindezen kellemetlenségek ellenére (és persze éppen ezek miatt) Magyarország továbbra is igen aktívan bekapcsolódott a délszláv probléma megoldásának nemzetközi kezdeményezéseibe. A Külügyminisztérium üdvözölte azt a francia kezdeményezést, hogy a jugoszláv helyzet rendezésére a korábbiaknál szélesebb körű konferenciát hívjanak össze. Ezzel összefüggésben továbbra is azt javasolta, hogy a konferencián legyenek jelen a kisebbségek is. A kisebbségek problémáját azután a külügyminiszter erőteljesen hangsúlyozta az 1992 augusztusában megtartott Jugoszlávia konferencián, s már igen korán, 1992 szeptemberében szorgalmazta a - közelebbről nem körvonalazott - nemzetközi jelenlétet Bosznia-Hercegovinában. Amikor kiderült, hogy a nemzetközi közösség 1992-ben nem kíván katonailag beavatkozni Boszniában, akkor Jeszenszky Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy „a most alkalmazott eszközök és a katonai intervenció között azonban számos cselekvési lehetőség kínálkozik." Egyúttal azt igényelte, hogy a kisebbségi problémák megoldásánál (ahol a szerbek saját maguk számára különleges elbánásmódot igényeltek) mérjenek egyenlő mércével: „Nem fogadható el az az álláspont, hogy a horvátországi szerbek esetében másról van szó, mint mondjuk a vajdasági magyarok esetében."611 A Belgrád elleni szankciók és vajdasági magyarok helyzete természetesen a későbbiekben is komoly problémát jelentett Magyarországnak. A szankciók betartásából ugyanis 1994 elején már 1,3 milliárd USA-dollár kára származott az országnak. A Külügyminisztérium ekkor úgy értékelte, nincsenek arra utaló jelek, hogy vajdasági magyarokat központilag összehangolt akciókkal akarnák megfélemlíteni, s úgy vélte, hogy csökkent a magyarokra nehezedő fizikai és pszichológiai nyomás.66 A Külügyminisztérium ekkor még bízott abban, hogy javulás állhat be a vajdasági magyarok helyzetében. 1995-ben az immár szocialista vezetésű minisztérium kénytelen volt aggodalmát kifejezni amiatt, hogy a vajdasági magyarok lakta településekre erőszakosan szerb menekülteket telepítenek be, s hangsúlyozta, hogy elutasítja „a történelmileg kialakult etnikai arányok erőszakos megváltoztatására irányuló törekvéseket, amelyek veszélyeztetik a térség stabilitását és kedvezőtlen hatásúak... országaink kétoldalú viszonyára".67 Magyarország a felsorolt problémák ellenére a nyugati hatalmak politikájához igazodott, így abban is, hogy a nagyköveti kapcsolatokat csak 1996-ban (tehát a daytoni szerződés megkötése után) állította helyre Belgráddal.68 Ez az év azonban két szempontból is újabb kihívást jelentett Magyarország balkáni politikája számára. Egyrészt azért, mert Magyarország része lett a daytoni szerződésben meghatározott béketeremtő akcióknak. Részben úgy, hogy magyar katonák szol2004. tavasz-nyár 15
