Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Mecsetek és katonai barakkok között letet tett arra, hogy pártját fokozatosan a centrumba irányítsa, ám korábbi bázisát is meg akarta tartani. Az MHP ígéretet tett, hogy megvédi a vallásos értékeket és a vallásosok jogait, támogatja a vallási oktatással kapcsolatos megszorítások felszámolását. Azzal vádolta az 1998-ban betiltott Refahot és annak utódpártját, az Erény Pártját (Fa- zilet Partisi), hogy nem tett eleget a vallásos szavazókért, akiknek azt javasolta, hogy „az igazi férfiakat (erkek) támogassák a gyávák (iirkek) helyett".145 Jóllehet az MHP bázisát hagyományosan a közép- és kelet-anatóliai régiók jelentették, 1999-ben előretört a mediterrán és az égéi partvidéken, tehát azokon a turizmus szempontjából kiemelt területeken, ahol Ócalan elfogása után jelentős mértékben visszaesett a turistaforgalom, az MHP ideológiája pedig épített a tulajdonosok kurdel- lenes érzelmeire. A párt Közép-Anatóliában a Refah, a partvidéken a DYP volt szavazóktól szerzett voksokat, ám sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy az először szavazó 2,5 millió választópolgár közül 1,3 millió adta voksát az MHP-re. A párt, akárcsak a 70-es években, 1999-ben is gyengének bizonyult Északnyugat-Anatóliában, Isztambulban és a kurd területeken. Mindez azt jelentette, hogy az MHP „egy-témás" mozgalom: A 70-es években a kommunista fenyegetést, a 90-es években a kurd szeparatizmust lovagolta meg.146 Az 1999-es választások után alakult hárompárti DSP-MHP-ANAP-koalíció rég látott parlamenti többséggel rendelkezett: az 550 fős nemzetgyűlésben 351 képviselő támogatta a kormányt, amelynek pártjai majdnem két évig viszonylag zökkenőmentesen együtt tudtak működni. A három évtizedes politikusi tapasztalattal rendelkező Ecevit ügyesen tartotta össze kormányát, ráadásul régi ellenfele, Süleyman Demirel, akinek elnöki mandátuma 2000-ben lejárt, az előzetes várakozásokkal ellentétben nem tudott visszatérni a pártpolitikai életbe.147 Demirel kísérletet tett ugyan arra, hogy elnöki mandátumát meghosszabbítsák, ám ehhez alkotmánymódosításra lett volna szükség. A módosítás értelmében egy elnöki ciklus öt évig tartott volna, ám az elnököt egyszer újra lehetett volna választani. Az elnök legfőbb támogatói ebben különböző megfontolásból, Bülent Ecevit és a hadsereg voltak. Ecevit attól tartott, hogy Demirel, visszatérvén a pártpolitikai életbe, egyesítheti a szétforgácsolt jobbközép erőket, amelyek megfelelő irányítással egy választáson a szavazatok akár 40%-át is megszerezhetik. A hadsereg, amely korábban két alkalommal, 1971-ben és 1980-ban is megbuktatta Demirel kormányait, a nemzetbiztonsági tanácsban 1991 óta közösen eltöltött majd egy évtized alatt jól együtt tudott működni a miniszterelnöki, majd elnöki posztot betöltő politikussal, így 2000-ben őt tartotta a leginkább alkalmasnak az elnökségre. A kiszivárgott információk szerint a színfalak mögött a politikus és a hadsereg meg is egyezett. A nemzetgyűlés viszont, amely mentesíteni akarta a belpolitikát a hadsereg beavatkozásától és jelezni akarta saját erejét is, nem szavazta meg az alkotmány módosítását, így új elnök választására került sor. Az új elnök az alkotmánybíróság elnöke, Ahmet Nec- det Sezer lett. 2004. tavasz-nyár 143
