Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Pintér Attila együtt a 60-as években a CHP az elit pártjából Ecevit vezetésével tömegpárt lett.91 Az új irányvonallal nem rokonszenvező politikusok távoztak a pártból és új, az Ecevit-éra előtti CHP-irányvonalát követő pártot - Köztársasági Bizalom Pártja (Cumhuriyetqi Gü- ven Partisi-CGP)92 - alapítva folytatták tevékenységüket. A CHP új irányvonala megragadta a városi szavazók, kistulajdonosok, egyetemi hallgatók figyelmét, így megnyerte az 1973-as és 1977-es választásokat. Sikeréhez hozzájárult, hogy a jobboldalon az MHP és az Üdvpárt szavazatokat vett el az Igazságpárttól. Mivel egyik nagy párt sem volt képes többséget szerezni, folyamatosan koalíciós kényszer lépett fel, amelyben jelentős szerepet játszottak a két nagy párt rivalizálása közepette a politikai paletta jobbszélén kialakult pártok. 1973-ban a CHP az Üdvpárttal lépett koalícióra, amit a választók nem néztek jó szemmel: 1977-ben az Üdvpárt kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel korábban. Az ok egyértelmű volt, a vallásos, konzervatív szavazók megbüntették Erbakan pártját, mert koalícióra lépett a balközép CHP-vel, és az MHP-t támogatták. Az Üdvpárt vesztett szavazatainak nagysága megegyezett az MHP szerzett szavazataival, ami alátámasztotta, hogy a két párt bázisa nagyjából azonos. Az Üdvpárt miután kormányra került, a felügyelt minisztériumokat igyekezett saját híveivel feltölteni, az imam-hatip iskolákat pedig egyenrangúvá tették a középiskolákkal, így az itt végzettek egyetemre is mehettek.93 A balközép és iszlámista párt szociokul- turális felfogása eltérő volt, így a koalíció rövid életűnek bizonyult.94 Mindez azonban nem jelentette azt, hogy az iszlámisták végleg kikerültek a hatalomból: a már említett koalíciós kényszer miatt az Üdvpárt, az MHP társaságában helyet kapott Süleyman De- mirel negyedik és ötödik kormányában is.95 A két kis párt azonban, hogy megtartsa identitását, és látható maradjon a koalíciókban, kormányzati tényezőként pontosan úgy viselkedett, mint ellenzékben.96 1980-ban a törvényhozást már megbénította a két nagy párt, a Köztársasági Néppárt és az Igazságpárt parttalannak tűnő vitája. A nemzetgyűlés száz szavazás után sem tudta megválasztani a köztársasági elnök, Fahri Korutürk utódát. Az országban a romló gazdasági helyzet következtében 1975-től tiltakozáshullám kezdődött, 1977-re pedig mindennapossá váltak a szélsőséges csoportok közötti utcai összecsapások és nyomukban a politikai gyilkosságok. 1977-80 között ötezer ember vált az összecsapások áldozatává, húszezer pedig megsebesült. 1978-ban az ország 67 tartományából 13-ban, 1979-ben 19-ben, 1980-ban már 20-ban volt érvényben rendkívüli állapot. 1980 szeptemberében a hadseregnek mintegy 25%-a vett részt rendfenntartásban.97 A hadsereg beavatkozásának közvetlen kiváltója Ecevit és Erbakan megbeszélései voltak, amelyek Nyugat-ellenes, muszlimpárti kormányt sejttettek. 1980. szeptember 6-án Erbakan egy nagygyűlésen a seriat visszaállítását követelte, másnap Ecevit arra szólította fel a szakszervezeteket, hogy kövessenek el erőszakos akciókat, amennyiben igazságtalanság éri őket. A vezérkar azonnal döntött, és 1980. szeptember 12-én harmadik alkalommal is beavatkozott az események menetébe.98 134 Külügyi Szemle
