Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Szilágyi Imre: Magyarország és a délszláv térség 1990 után
Szilágyi Imre a nemzeti önrendelkezés jogának, az általános emberi jogok tiszteletben tartásának elvét, beleértve a nemzeti kisebbségek jogait, s azt igényelte, hogy a nemzeti kisebbségek - köztük a félmillió magyar (sic!) - vehessen részt a rendezési folyamatban. A Jugoszláviával szembeni magyar politikát a déli határok mentén fennálló rendkívül kényes helyzetre kiegyensúlyozottnak és óvatosnak nevezte, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy elhárítsa azt a veszélyt, hogy az ország belekeveredjen ebbe a konfliktusba. Hangsúlyozta az ország azon igényét, hogy az Európai Közösség megfigyelői a jugoszláv-magyar határ magyarországi részét is ellenőrizzék.42 Mindez abban az időben hangzott el, amikor a nemzetközi közösségen belül komoly vita folyt a jugoszláv helyzet megítéléséről és a szükséges teendőkről. Egyrészt az volt a kérdés, hogy a konfliktus belügynek minősítendő-e, vagy sem, mert az utóbbi esetben felmerülhet nemzetközi erők bevetése is.43 Másrészt az, volt a kérdés, hogy ha küldenek, akkor azok milyen jellegűek legyenek (békefenntartó, vagy békekikényszerítő feladatokat kapjanak-e), „kire lőnének és kinek a pártjára állnának, és miért".44 A sok bizonytalankodás idején Antall Józsefnek meglehetősen határozott álláspontja volt e kérdésben, amelyet lengyel kollégájával együtt nyilvánosan is megfogalmaztak. A jugoszláv hadsereg horvátországi tevékenységét fegyveres agressziónak minősítették, amely a nemzetközi jog által tiltott cselekedet. Felhívták a figyelmet arra, hogy „Horvátország elszenvedi a fegyveres konfliktusok esetén érvényes jogok tömeges és súlyos megsértését", illetve, hogy az ott folyó harc nem tekinthető belügynek, „hanem az a nemzetek önrendelkezési jogán alapuló törekvések elleni fegyveres akció." A két miniszterelnök abban is állást foglalt, hogy Horvátország területére nemzetközi béke- fenntartó erőket kell küldeni.45 Nem találtam adatot arra, hogy abban az időben (a hor- vátokat és a szlovénokat leszámítva) más politikus is agressziónak minősítette volna a szerb törekvéseket. Ugyanakkor az elemzők utólagos megállapítása igazolta a két miniszterelnök akkori véleményét, az elemzők szerint ugyanis Szerbia „háborút kezdett, és egy háborúzó államot egyetlen módon lehetett volna megállítani: fegyveres erőszak alkalmazásával".46 A magyar Külügyminisztérium abban az időszakban ezt így nem mondta ki, de érveket szolgáltatott ezen értelmezéshez. Leszögezte ugyanis, hogy a támadásokkal a polgári lakosságot és a különféle népcsoportokat kívánják megfélemlíteni, hogy erőszakosan megváltoztatják az etnikai arányokat, s hogy a válság „súlyosan destabilizálja a régiót és Európát. (...) A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma támogatja az Európai Közösség, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és más államok felelősségvállalását a jugoszláviai válság megoldásának folyamatában." Magyarországot nagyon is közelről érintették a horvátországi küzdelmek. Először is azért, mert a horvátországi magyarokat különféle atrocitások érték. Másodszor azért, mert június 28. és október 18. között jugoszláv részről 18 esetben sértették meg a magyar légteret. Harmadszor azért, mert „a harcok és az üldöztetés elől" már ekkor negyvenezer ember menekült Magyarországra. Negyedszer azért, mert 1991 őszén 12 Külügyi Szemle
